2008. június 9., hétfő

In memoriam Abigél baba


Sokféle szempontból maradtunk magunkra. Elment Gábor. Elmentek a többiek. Elment Abigél baba.

A története valójában évekkel ezelőtt kezdődött, még nem is volt gyerekem. Valahol láttam egy Waldorf-babát. Beleszerettem. Elhatároztam, ha törik, ha szakad, nekem lesz ILYEN babám. Vettem egy picikét, tenyérbe valót. Sárga volt, manósapkás. Évekig hordtam a kabátzsebemben, retikülben, koszos volt, szerintem büdös is.
Aztán megszületett Anna, kimostam, és játszani kezdett vele. De persze ez egy icikepicike baba volt, nem amolyan "pajtibaba". Ma a babaházban kap fontos szerepet, hol alszik a játékágyban, hol lovagol.
Anna első karácsonyára varrtam egy kis angyalka-babát. Szörnyű, ahogy kinéz, de tényleg. Nem láttam előtte könyvben, sehol, hogyan készítik ezeket a babákat. Úgy csináltam meg, ahogyan gondoltam. Babaforma, és kedves is, de hááát..nem egy művészeti alkotás, na. Anna mai napig szereti- és tulajdonképpen ez a lényeg!
Aztán eljött a három éves szülinap- a lányomnak baba KELL!
Ekkor már felkészültem. Rendeltem babakészítő könyvet. Rendeltem egy Waldorfos oldalról gyapjút, cérnát, anyagot.
Valahogy nem volt olyan szabásminta, amilyet én akkor elképzeltem, ezért megint letértem az ösvényről, és csináltam másképp. A lába kicsit görbe lett. De azt hiszem, sikerült elkapnom, azt, AKIT akartam..(így nézett ki új babaként bár a kép nem túl jó, és le is vetkőztették szegényt)
Anna az első perctől fogva imádta. Berasztásodott a haja, koszos volt a keze a sok nyáltól, mert mindig akkor vették szájba, ha valami történt. Rossz, vagy kellemetlen. Aludtak vele sokat, öltöztették, becézték. Volt már félredobva vendégségben Barbie-baba miatt, de egyedül őt lehetett megölelni utána puhán.

Texas. Valamelyik WC, aluljáró, árkád, folyópart, valami. Ahová szokás szerint vinni kellett, mint mindenhova. Sok volt az inger, sok az élmény. Elveszett, és mi még csak azt sem tudjuk, hol.

Azt hittem, Anna zokogni fog. Nem zokogott. Nem kereste.
Nap mint nap megemlíti. Egyszer a ruháját, egyszer hogy mennyit játszott vele. Egyszer, hogy "Abigél baba is olyan puha volt, mint ez a párna". Egyszer hogy nagyon szerette.
Összeszorult a szívem, valami olyasmit mondtam, hogy eltűnt, és hogy én is szerettem, hiszen én keltettem életre.
Anna rámnézett és csak annyit mondott:
"Attól, hogy elveszítettük, még szerethetem tovább. Valahol él."

Megálltam, és azon gondolkoztam, milyen sokkal bölcsebbek a gyerekek, mint mi vagyunk. Sokkal inkább szeretet ez, mint amikor folyton magunk mellett akarunk tudni valakit, aki nyilvánvalóan nem lehet ott.

Egy dologban reménykedem..hogy aki megtalálta, nem csak a koszos, foltos, rasztababát látja benne, csámpás lábbal- hanem azt a babát is, akit Anna annyira szeret. És akkor hazaviszi, és vele alszik majd ő is. Egy darabig.

(a kép épp 2 hete készült)

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát, ez nagyon is boldog-szomorú történet. Főleg ezzel a két héttel ezelőtti képpel. Nagyon megható:-)Nem is tudok többet írni, pedig szeretnék. Gyászoljatok szépen!

Más. Hogy telt a napotok?

Névtelen írta...

Lehet neked mailt írni? Ha igen,hova?

Noémi írta...

Köszi Kata..igazából igenis-nemis gyászolunk, olyan "ott van a levegőben"-dolog..és valahogy mégsem rossz :) De azért egy kicsit mégis..

Egész jól telt a napunk, volt egy hatalmas vihar, megijedtünk picit, hogy tornádó is lesz talán belőle, de aztán mégsem volt..De jól vagyunk! :)

Bimbam, a címem szegedi-noemi@freemail.hu

Névtelen írta...

Ez olyan megható volt. Ezek a hormonok. *sirós smiley*

malyvacsiga írta...

Igen, nekem is könnyes letta szemem, főleg Anna mondata miatt. "Attól még szerethetem..." Kész vagyok.
Az új babát is szeretni fogja. Nem ABigél-baba HELYETT, hanem ahogy mi szeretjük egy újabb gyerekünket is. Bár lehet, hogy a ragaszkodás nem lesz ugyanolyan...
De baba KELL. Ha kérdésed van, szólj. A szemekre délelőtt válaszolok.

Névtelen írta...

sajnálom

pihe