Játszóterek

Hát, ez nem lesz egy népszerű bejegyzés, de kikívánkozik..

Ma maratoni játszóteres napot tartottunk. Nem volt ez előre eltervezve, így alakult. Délelőtt Abi kismotorral, Anna és én biciklivel vágtunk neki, délután pedig bepakoltam a gyerekeket a bicikli utánfutójába és elkerekeztem egy távoli játszóra velük.
Mindig lenyűgöznek az amerikai játszóterek. Kulturáltak, tiszták, van WC,jobb helyeken pelenkázó, ivókút, legalább 3-4 kuka. Senki sem dob mellé semmit. Senki sem hányja, kakilja össze a WC-t, le is húzza maga után. Senki sem viszi el a WC-papírt, zsebkendőt. Senki sem lovasítja meg a letámasztott biciklimet. Senki sem tömíti el kövekkel a vízcsapot, nem hord homokot a kézmosóba.

Nyári élményeim Magyarországon:

1.Játszóterek Kazincbarcikán
Betonba!! ágyazott vasszerkezet, leszakított vashinták, letépett hintaláncok. Kutyakakis, szemetes homokozó. Napégette préri, sehol egy fa, sehol sincs lehetőség ivásra, pisilésre. Törött üvegcserepek, elhajigált sörösdobozok, cigarettacsikkek, szotyihéj. Kuka mellé dobott szemét (kuka félig tele, kidőlőfélben)

2. Játszóterek Mátészalkán
Vas helyett szép famászók, lepácolva, pár éve készült. Egyik hinta leszakadva. Sörösdoboz, üvegcserép, szemét a földön. Az ivókút valami szeméttel eldugaszolva, csapja letörve.

3.Játszóterek Veresegyházon
Szép fajátszó, térdig érő gazban, a szemét nem térdig ér, bár van.

4. Játszóterek Budapesten
Van jópár kulturált, és rengeteg siralmas

Az ország szíve felé közeledve ugyan javul a helyzet, de akkor is siralmas.
Néha-néha beleolvasok hírekbe, mire nincs pénz, mennyire kevés a pénz, erre is kellene, arra is, szegény, szegény állam, önkormányzatok..kesergő emberek, panaszkodó anyukák..

..és akkor arra gondolok, vajon mindarra, amink van, miért nem vigyázunk? Miért nem óvjuk, miért nem ápoljuk?? Többségében ugyanis szerintem nem pénzről van szó, hanem hozzáállásról. Nem dobjuk el a csikket, nem engedjük be a kutyát a homokozóba, nem szakítjuk le a hintát, nem a kuka mellé dobjuk a szemetet.
De ha mégis ez történik, simán elmegyünk mellette, és panaszkodunk, hogy "de rettentő, errefelé nincs egyetlen normális játszótér sem"..nem hajolunk le a szemétért, nem szedjük össze. Nem hívunk össze környékbeli anyukákat, nem festjük le közösen a hintát, gabalyítjuk ki a láncot, ganézzuk ki a homokozót, nem teszünk ki táblát, hogy "kérlek, ne szemetelj!"..nem..csendben tűrjük, hogy szenvednek a gyerekeink, várjuk Önkormányzat Bácsit, hogy majd tesz valamit az ügy érdekében..

Olyan jó látni, ahogy a környékbeli parkban összejönnek néha emberek szemetet szedni, komposztálni. Közben lehet közösségi életet élni, beszélgetni is. Programot szervezni együtt, mittudomén..
Miért? Miért? Mi miért nem?

Tudom, naiv vagyok..Jönne nemsoká a válasz, mert itt (Amerikában) "ilyen a hozzáállás", "van pénz/idő erre", "senki sem jönne el, ha meghirdetnénk", "az emberek dolgoznak, nem érnek rá ilyesmire", "úgyis szétrombolják újra"..
"Könnyű nekik, bezzeg..", "Elfelejtetted már a magyar valóságot.."
Ilyenkor szívem szerint egy nagyot sikítanék..hogy ébresztőőőőőőőőőőőőőő!!
Mi öljük meg csírájában a kezdeményezéseket..

(elnézést kérek, ha túl nyílt voltam..biztosan van sok jó kezdeményezés ebben az irányban, és sok kisebb-nagyobb siker is..sajnos, ahol nyáron jártunk, ott nem volt. Bárcsak lenne!!)

In memoriam Abigél baba

Sokféle szempontból maradtunk magunkra. Elment Gábor. Elmentek a többiek. Elment Abigél baba.

A története valójában évekkel ezelőtt kezdődött, még nem is volt gyerekem. Valahol láttam egy Waldorf-babát. Beleszerettem. Elhatároztam, ha törik, ha szakad, nekem lesz ILYEN babám. Vettem egy picikét, tenyérbe valót. Sárga volt, manósapkás. Évekig hordtam a kabátzsebemben, retikülben, koszos volt, szerintem büdös is.
Aztán megszületett Anna, kimostam, és játszani kezdett vele. De persze ez egy icikepicike baba volt, nem amolyan "pajtibaba". Ma a babaházban kap fontos szerepet, hol alszik a játékágyban, hol lovagol.
Anna első karácsonyára varrtam egy kis angyalka-babát. Szörnyű, ahogy kinéz, de tényleg. Nem láttam előtte könyvben, sehol, hogyan készítik ezeket a babákat. Úgy csináltam meg, ahogyan gondoltam. Babaforma, és kedves is, de hááát..nem egy művészeti alkotás, na. Anna mai napig szereti- és tulajdonképpen ez a lényeg!
Aztán eljött a három éves szülinap- a lányomnak baba KELL!
Ekkor már felkészültem. Rendeltem babakészítő könyvet. Rendeltem egy Waldorfos oldalról gyapjút, cérnát, anyagot.
Valahogy nem volt olyan szabásminta, amilyet én akkor elképzeltem, ezért megint letértem az ösvényről, és csináltam másképp. A lába kicsit görbe lett. De azt hiszem, sikerült elkapnom, azt, AKIT akartam..(így nézett ki új babaként bár a kép nem túl jó, és le is vetkőztették szegényt)
Anna az első perctől fogva imádta. Berasztásodott a haja, koszos volt a keze a sok nyáltól, mert mindig akkor vették szájba, ha valami történt. Rossz, vagy kellemetlen. Aludtak vele sokat, öltöztették, becézték. Volt már félredobva vendégségben Barbie-baba miatt, de egyedül őt lehetett megölelni utána puhán.

Texas. Valamelyik WC, aluljáró, árkád, folyópart, valami. Ahová szokás szerint vinni kellett, mint mindenhova. Sok volt az inger, sok az élmény. Elveszett, és mi még csak azt sem tudjuk, hol.

Azt hittem, Anna zokogni fog. Nem zokogott. Nem kereste.
Nap mint nap megemlíti. Egyszer a ruháját, egyszer hogy mennyit játszott vele. Egyszer, hogy "Abigél baba is olyan puha volt, mint ez a párna". Egyszer hogy nagyon szerette.
Összeszorult a szívem, valami olyasmit mondtam, hogy eltűnt, és hogy én is szerettem, hiszen én keltettem életre.
Anna rámnézett és csak annyit mondott:
"Attól, hogy elveszítettük, még szerethetem tovább. Valahol él."

Megálltam, és azon gondolkoztam, milyen sokkal bölcsebbek a gyerekek, mint mi vagyunk. Sokkal inkább szeretet ez, mint amikor folyton magunk mellett akarunk tudni valakit, aki nyilvánvalóan nem lehet ott.

Egy dologban reménykedem..hogy aki megtalálta, nem csak a koszos, foltos, rasztababát látja benne, csámpás lábbal- hanem azt a babát is, akit Anna annyira szeret. És akkor hazaviszi, és vele alszik majd ő is. Egy darabig.

(a kép épp 2 hete készült)

Méregdrága játékok

Újabban lépten-nyomon tündérházat építünk..mindenhol..játszótéren, homokban, "kiskertben" (ami erkély), lakásban..miből? Mindenből, amit csak találunk..
A "fő szentély" persze a kerti házikó, ide költözött be a "házi tündérünk". Amikor a lányok homokoznak, gyurmáznak, mindig Neki sütnek valamit, a kis házban aztán megterítik az asztalt (nagy kő, leterítve levél-terítővel), köré rendezik a székeket (tobozok) és már kezdődhet is a tündér-lakoma. Kis héjban vizet gyűjtenek, ez a mosdótál. Magokat gyűjtenek az éléskamrába téli eleségnek. Kőágyat vetnek meg, kavicspárnával, levél-takaróval a tündérnek. Botokból, kérgekből újra és újra átépítik a lakosztályt.
A minap találtunk egy igazi madárfészket (üresen), ez adta az ötletet, hogy tegyük a ház tetejébe. Anna madarakat szeretett volna bele, volt is néhány pomponunk, szemet, csőrt ragasztottunk rá. Ha már a tündérházba, akkor az évszakasztalra is tettünk, hiszen mindenhol kismadarakat látunk, figyelünk. Fűzfaágból kissé csálé fészket csináltunk nekik, és máris lehetett hordani a kukacot a madaraknak..

Valamikor olvastam a Momót (Michael Ende). Egy "meseregény", amely arról szól, hogy egy tiszta és szép világból hogyan tűnnek el alapvető emberi értékek, érzelmek..a "szürke urak" elkezdik lopni az időt, mindenkinek egyre kevesebb lesz belőle, és lassan elsivárosodik minden..
A kezdetekkor a gyerekek együtt játszottak a kis Momóval, egész nap, zuhogó esőben, különféle kitalált varázsmesét..Aztán amikor megérkeztek a "szürke urak" már csak beszélő Bibi bébi babákkal játszottak a gyerekek, amelyek előre gyártott sablonszöveget "mondtak"..

A regény ajánló versikéje így szól:

"Sugarad mindent fénybe von.
Honnan jön, nem tudom.
Olyan közelről s olyan messziről.
Neved nem ismerem.
Bárhonnan sütsz az ég felől:
Ragyogj, kis csillag, fényesen!"

(régi ír gyermekdal nyomán)

Játékok özönében

A hét végén elkezdtünk szelektálni- mit vigyünk haza és mit ne..rengeteg felesleges dolog felhalmozódott, és szívem szerint nagy részétől mindenféle lelki trauma nélkül megválnék. Nagy részüket úgy tűnik, sikerül elajándékozni.
A legnagyobb bajom a játékokkal van..nem szeretem, ha "sok" játék halmozódik fel, mert egyrészt semmi szükség rá, másrészt a legjobban mai napig a botokkal, kövekkel, vízzel játszunk..de azért lett, sok..Sokat kaptunk, sokat vettünk. Itt nagy hagyománya van a garage sale-nek, ami egy remek ötlet, a kidobásra ítélt cuccaikat értékesítik így emberek, fillérekért..mindenki jól jár, vettünk itt már fakirakót 25 centért például..sajna sok olyan cuccunk is van, amivel "nem értek egyet"- műanyag prüntyögő játék, műanyagfejű baba, plüssdögök-ezeket mind kaptuk és mind kedves emlék emiatt, de jórészüket az első örömroham után "elpakoltam"..Tudom, hogy sokan felszisszennek erre, de nem akarom ilyen játékokkal bombázni a lányokat, ha lehet..
Annának 3.szülinapjára varrtam egy babát, igaz, hogy kissé csálé lett, meg azóta ki is szakadt, koszos, miegyéb,..de..ezerféleképp használja, imádja, mert ilyen "csak neki" van az egész világon!
Szóval, bevontam a lányokat a szelektálásba..és megdöbbentő, elővettem az eltett prüntyögőket, nagyszemű kócbabákat, és világfájdalom és minden különösebb kötődés nélkül dobták bele a zsákba..alig maradt vackunk..jó érzés volt, mert stresszeltem tőle egy kicsit, mi lesz, ha meglátják őket..fog-e fájni, tudnak-e különbséget tenni értékes és értéktelen között?
Leszedtük az óvodában készült alkotásokat is a falról, hiszen vége az óvodának..láttuk az egész évet, együtt a falon, de most búcsút mondtunk..kiszedtük a "fontos" rajzokat, a többit együtt dobtuk ki, előtte azért lefényképeztük..maradjanak meg valahol a gépen..
A válogatás után olyan "más" hangulatunk lett, csupasz a fal, kevesebb a játék, mégis jobban tudnak játszani! Viszont ígéretet tettem: hazautazás előtt varrni fogok nekik két "barát-babát", akik velünk utaznak haza és velünk maradnak mindvégig..huhh..csak a varrógépet kellene megcsináltatni hozzá..