Szülés szabadon

Mályvacsiga blogján olvastam ezt a bejegyzést. Nem követtem minden egyes eseményt figyelemmel, felkaptam a fejem viszont azon, hogy Geréb Ági akár 5 év börtönbüntetést is kaphat.
Nem ismerem Őt személyesen.
Anna kórházban született, Magyarországon.
Feledhetetlen élmény volt, hiszen az első gyerekem érkezett a világra, és ugyan "nem így képzeltem el" a szülést,de általában túl tudok lendülni azon, ha a dolgaim másként alakulnak, mint ahogyan elképzeltem előtte. (érdekes volt újraolvasni a születését, mennyi minden alakult át azóta bennem. Kellő idő távlatából, egy otthonszülés után, feldolgozva testileg-lelkileg..)
Azt hiszem, minden helyzet tanulás, tapasztalás, nincs "jó" vagy "rossz" út, nincsenek "jól szülő" vagy "rosszul szülő" nők. Mindenkinek más a jó, mindenki a maga útján menetel. Van, akit a kórházi légkör nyugtat meg, van, akit az otthon biztonsága. Van, aki monitorok nélkül nem hisz a testének, és mérni, számolni akarja a kontrakciókat, van, aki ráhagyja magát egy sodródásra. Egyik út sem jobb, egyik út sem igazabb az egyes ember szempontjából. Soha nem hallottam otthon szülő nőt másokat "győzködni", hogy mindenki kövesse a példáját, és szüljön otthon, mert ez az egyedüli igaz és jó út.
Az otthonszülést viszont lépten- nyomon támadások érik, úgy él a köztudatban az egész, mint egy csapat hisztérikus anya értelmetlen és felelőtlen küzdelme valami megfoghatatlanul veszélyes és érthetetlen dolog iránt. Hogy a statisztikai eredmények mit bizonyítanak, senkit sem érdekel. Hogy kórházban hány százalékkal több gyerek hal meg, az sem. Hogy az otthon szült babák mennyivel nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, az anyák mennyivel magabiztosabbak, és igen..kimondom, de mennyivel erőteljesebben élik meg saját nőiségüket, szerepüket a szülésben, senkit sem érdekel..Sokszor hallottam már, hogy mindez értelmetlen cincogás a részemről, álpszichologizálás, belemagyarázás..
Valóban nem tudom észérvekkel megfogalmazni, miben volt más Abigél születése. Miért voltam nyugodtabb itthon, annak ellenére, hogy a szülés előtt 9 nappal megrepedt a burok. Hogy a kórházban maximum 12 órát vártak volna és oxitocinnal beindítják a szülést, kiszedik, kinyomják belőlem a gyerekemet. Nem érzem felelőtlennek magunkat, mert 9 napig vártunk rá. Szívhangot hallgattunk, fertőtlenítettem, hőmérőztem óránként. Nüansznyi apróságokat figyeltünk, amire kórházban még csak ki sem térnek..Éreztem, értettem a jelzéseit, a testemet.
Nem ismerem Geréb Ágit, sosem találkoztam Vele. De ebben a kilenc napban internetes kapcsolatba kerültünk, és végig "ott volt" velem, kérdezett, bátorított, nyugtatott, szurkolt, örült. Nem fogom elfelejteni Neki soha. Az Emberséget, a mellettem állást..még csak azt sem tudta, ki vagyok.
Értem én, miért vannak a támadások ellenük..értem a másik oldalt is..miért kellene mindenkinek otthon szülni? Senkit sem lehet erre "buzdítani", aki nem érez késztetést, mély, belső indíttatást. Vannak orvosi okok is.
De azt nem értem, miért nem dönthet egy nő szabadon, felelőssége teljes tudatában, hol és hogyan szeretné világra hozni a gyermekét..hogyan érzi magát biztonságban, hol érzi magát védettnek. Miért érzem sokszor magam is kényelmetlenül bizonyos társaságokban, amiért otthon szültem, és ezzel rosszallást váltok ki emberekből? Felelőtlennek, tudatlannak, arrogánsnak tartanak, holott senkit sem bántottam, senkire sem akartam ráerőszakolni a véleményemet..senkit sem néztem le azért, mert ő "csak" császármetszéssel szült, vagy epidurális érzéstelenítést kért, mert nem bírja a fájdalmat. Mégis, burkoltan kapok ilyen visszajelzéseket.
Jó lenne elfogadni egymást végre, megismerni a másik fél indokait, elmerülni, lemerülni a részletekben (ez most főként orvosi körökre vonatkozik). Nem kell rálépni erre az útra, csak hagyni, hadd menjenek rajta azok, akik ezt választották. Élni és élni hagyni. De jó lenne..

Isten hozott, Annamária!

Tegnap megszületett Attiláék kicsi Annamarija.
Nem tudom, mekkora (valahol írták a paramétereket), de számomra nem is fontosak a számok: gyönyörű, egészséges, csillagszemű kisember. Ma bevitt Attila a kórházba, és megcsodáltam, mindig megható egy új emberkét látni, aki hosszú útjáról érkezett közénk.

Tegnap mi vigyáztunk kis-nagy testvérére, Bencére. A lányok kiélték összes anyai ösztönüket, egész nap óvták, vigyázták lépteit.
Nagyon megható volt, amikor Anna lefeküdt és kérte a Jóistent, hogy segítsen Annamarinak világra jönni..
Sokszor gondolok arra, vajon milyen emléknyomokban vannak meg bennük a saját születésük körülményei, élményei..de nagyon sok félmondat, viselkedési attitűd vezethető vissza arra a pár órára, ez biztos.

..és már meg is van a becenév, Abigél ugyanis rossz néven vette a névválasztást, és önkényesen elkeresztelte Annamarit Abimarira..:o)

Annaszáj

Ma megnéztük Abigél születését házi felvételen. A születése meglehetősen körülményes volt, 9 nappal a világra jövetel előtt megrepedt a burok. Aznap voltak fájások, nálunk járt/maradt a bába, aki segített az otthonszülésben.
A "valódi" szülést megelőző felvétel ezen a napon indult.
Egyik percben szülőkád, vajúdás, másik percben leáll minden, palacsintasütés.

Anna nézi, nézi, majd megszólal:
"Te most leeszed Abigél fejét a palacsintával? Miért nem tudsz vigyázni rá, hogy össze ne koszold?"

..kis gondolkodás után ráébredés..persze, mert azt hiszi, ami lecsúszik a torkomon, és a hasamban landol, az automatikusan a babára esik.

Szülés. Újabb megjegyzés:

"Jó dolog ez a szülés. Mondjuk sikítanak rendesen az anyukák közben. De azért örülsz."