Óvodai beszoktatás- Földanyó-Árnyékanyó módra

A következőkben egy skizoid beszámolót fogtok olvasni Anna óvodai beszoktatásával kapcsolatosan.
A bennem lakozó két én szólal meg- az egyik a birkatürelmű Waldorf-anyuka-Földanyó, a másik a hiszteroid Árnyék, aki néha sötéten rávetül a békés harmóniában élő tyúkanyóra.

Csodaszép íve van a beszoktatási időszaknak a Waldorfban..azaz a mi csoportunkban, mert a másik csoportnál nincs ilyen átívelő szakasz- nekem hihetetlenül tetszik, hogy mennyire szabad egy intézményen belül a gondolkodás- nevelési stílus..mennyire sokszínű, mint ahogyan mi is azok vagyunk, emberek..mennyire hihetetlen, hogy MINDKÉT "módszer" működik, mert a közvetítő elszántságán és hitén alapszik minden.
No, tehát, hogy is zajlik?
5 nap a beszoktatási időszak.
Hétfőn az udvaron találkoztunk, 11 óra körül. A közös udvari játékba kevesen szálltak be, többnyire a legtöbb gyerek az anyukája szoknyája körül sündörgött. Nagy melegség áradt abból, ahogyan bevezettük őket az udvarra, az új gyerekek, anyák és az óvónéni (akit nem nénizünk, csak a nevén szólítjuk) énekelve, spirál alakban járták körbe a kis kertet. Lágy figyelemelterelés gyanánt az anyák feladatot kaptak, apró filcmanókat varrtunk kis farönkökön üldögélve- ismerkedve egymással is, a renddel, egyúttal lehetőséget adva a gyerekeinknek, hogy elengedvén a kezünket bemerészkedhessenek a többiek közé. Az egy órás udvari játék után negyedórás mese volt, ide azonban már anyák nélkül mentek a bátor új óvodások. Anna rettentő lelkes volt, mivel a mesét nem szimplán felolvasták, vagy elmondták, hanem színes selymek segítségével el is játszották, élővé téve azt. (ebből következik, hogy igen, bátor volt, és bement!)
Kedden már oldottabban homokoztak a gyerekek, és mi is új manókat varrtunk, immár szabadabb kézzel. A sorakozónál sem kellett meggyőzni a gyerekeket, mert az első nap élményei után mindenki várta már a mesét. Nagyon fontosnak tartom, hogy a mesék ismétlődnek, tehát minden nap ugyanazt a mesét dolgozzák fel a gyerekek, ezáltal is segítve a belső átélést. (azt hiszem, egy hétig) Mindannyiunknak ismerős ez, hiszen töbnnyire százszor kell elmondani itthon is egy mesét, mire "megérik", és el lehet engedni.
Szerdán közös udvari gazolás-gereblyézés volt a szülőkkel. A lányom a kezdetektől berohant a gyerekek közé, és szorgosan játszott, lapátolt. Ezúttal a szülők kissé távolabb ültek le, növelve a távolságot, ám még fizikai jelenlétükkel támogatva a gyerekeket.
Csütörtökön, azaz ma fordult a dolog, hiszen egy kis kirándulásra mentek a parkba, immár nélkülünk. Mi természetesen továbbra is az óvoda udvarán maradtunk, hűségesen várva őket, és megadva a biztonságot, hogy csak ők mennek el, mi nem. A séta után újra mesehallgatás volt. A lányom pedig..megfogta Margit kezét, és elindult..még csak hátra sem nézett.
És holnap..mélyvíz! Reggel megyünk, aztán elmegyünk. És fél egykor vissza, értük..
Csodaszép ív ez, mert lehetőséget ad arra, hogy mind a szülő, mind a gyermek biztonságban elengedhessék egymást.

És most Árnyékanyó.
A beszoktatás Abigéllel zajlott. Egyszer majd külön kitérek arra, mit jelent indigó gyereket nevelni- aki imádnivaló, tele energiával, erővel, akarattal, küzdeni tudással..most az árnyékom azt kiabálja, hogy írjam le, egyúttal mennyire fárasztó energetikailag.. Hogy mihelyst biztonságban érzi magát egy közegben, rögtön ő az egyetlen, aki hisztizni kezd, feltörölni a WC-t, berohanni olyan helyiségekbe, ahova tilos, lehúzni a cipőjét, vetkőzni, a pocsolya közepébe ugrani páros lábbal NEM vízhatlan cipőben, homokot szórni a gyerekek fejére, békésen tűrni, hogy egy 17 hónapos, nálánál erősebb energiájú kisgyerek péppé veri, majd leverni egy 3 éves gyereken a rajta esett sérelmeket, leráncigálni az óvodai tarisznyákat, leszedni a jeleket, szétszedni, szétszerelni dolgokat, ....MINDEZT 1 PERC LEFORGÁSA ALATT amíg én:
-kifújom az orrom
-váltócipőt keresek Annának
-felteszek egy rövid kérdést valakinek, de a választ már nem tudom megvárni
-kitöltenék egy két kérdésből álló nyomtatványt 40 perc alatt
-hátat fordítok egy percre, hogy leporoljam a nadrágomat, amibe előzőleg homokot/vizet/sarat/akármit kent

Elképesztő feladat, mert egyszerre tölt és tanít, másrészt rettentően lefárasztja az ember éteri erőit a folyamatos koncentrálás. Persze igyekszem lazítani, és nem állandóan kontroll alatt tartani-hiszen nem is lehet, és nem is cél..ám jóval több figyelmet igényel- én pedig igyekszem a fáradt elemeimet valahogyan töltőre dugdosni..

Szerencsére csak egy nap buszoztunk, és egyelőre megoldottnak látszik, hogy hogyan szállítsuk Annát óvodába, de uffffffffffff...boldog vagyok, hogy holnap péntek lesz!!!!

Istenelmenyek gyerekszemmel

Ma a nogradi varban voltunk kirandulni. Letekintve a varrom tetejerol, latva a volgyben meghuzodo kis falut, a lanckent huzodo hegyvonulatot, erezve a hajunkat lagyan borzolo szelet, Anna es en kis parbeszedbe melyedtunk.
Meseltem arrol, hogy a regi emberek hegytetore epitettek szent helyeiket, templomaikat, a magaslatokban mindig kozelebb kerultek az istenekhez. A regiek osztonosen tudtak, hol kell keresni a Szent Szellemeket.
Anna megszolalt:
-Anya, en meg emlekszem erre..

Napok ota indian zenet hallgatunk, van egy kulonleges dal, mely szertartasokon hangzik el. Sodro lenduletu es eroteljes, ha megmozdul ra az ember laba, konnyen revuletbe esik. Anna sokat tancol erre, becsukott szemmel, a karjait lengetve, mozgatva maga korul. Ma reggel elmondta, tanc kozben imadkozik, erzi, hogy vele van ilyenkor valaki.

..most jon a regi vagy..de jo lenne gyereknek lenni ujra!

Most mar publikus..

..hogy felvettek Annat a Waldorf 0vodaba!!!
Es kellemes zuhanykent ert a hir, hogy nekem is allast ajanlottak az ovodaban. Regi almom volt Waldorfban tevekenykedni..es nagy orommel toltott el a felkeres..Kozben egy masik Waldorf-csatornan keresztul is jott egy Napkoziotthon letrehozasara valo felkeres..
Am Abigelt nagyon kicsinek erzem meg, es a sok valtas, valtozas miatt most ugy erzem, meg vedo-ovo kozegre van szuksege. Mellettem. Napirend- felborulas nelkul, nyugodt anyuka mellett, aki teljes szivvel mellette tud lenni.
Persze nehez ez a teljes sziv, mert kozben annyira vegeznek valamilyen szellemi tevekenyseget, tulteng bennem a tettero, buzog a vagy, megosztani, adni, tenni, kimozdulni, dolgozni.
Am foallasu anyanak lenni sem jar kevesebb szellemi befektetessel, csak persze az eletritmus joval lassabb utemu, es nem olyan latvanyos a szellemi erofeszites.
Regi jol bevalt bolcsesseg azonban, ha a nok boldogok, a gyerekek, a csalad is elegedett, es ezaltal a tarsadalom is szilard alapokon nyugszik.
Szoval marad az itthoni harmoniateremtes egy kis szellemi kihivassal (hogy anyuka is toltse faradt elemeit): jovo hettol nehany tanitvany erkezeset varjuk. Erdekes szellemi kihivas lesz, lesz koztuk diszlexias tanulo es angol hazi feladatot ellenorizteto nebulo is.
Ugy erzem, igy sikerul megtartanom az egyensulyt, en is adok-kapok, de Abigeltol sem veszek el ebben a serulkeny idoszakban.
Az utobbi evekben viszont rajottem arra, mennyire fontos, hogy felismerjuk a sajat szuksegleteinket es igenyeinket is, mert elobb- utobb a faradtsag es a folytonos monotonia felorol..nem kell martir anyukakent mindenrol lemondani, csak amit tiszta szivvel adni tudunk. Az elemtoltes pedig majdnem letkerdes, nem csak nekunk, hanem a gyerkocnek is- nem igazan szeretnek ugyanis kiabalosnak latni bennunket..

..es Internet, orszag-vilag szeme rajtam..
Nagy levegot vettem, es vezetni fogok!!!!
Ha valakinek van otlete arra nezve, hogyan lehet lekuzdeni a vezetestol valo ertelmetlen felelmet, hogyan lehet tobb szalon figyelni vezetes kozben, mikozben az ember az aztek mitologian tori a fejet, hogyan lehet orszaguton vezetve Dosztojevszkijt olvasni, vagy koncentralas kozben ket veszekedo-sikito gyereket jobb belatasra birni, jelentkezzen!

Itt vagyok, ragyogok

Reg nem irtam, ennek sok, sok oka van..amolyan atszervezodos-letelepedos-eletujrakezdos periodus zajlik nalunk.
Meg nem vagyunk a vegen.
Igazabol csak most kezdodik minden.
A lakast kifestettuk, indian motivumokat pingaltam a falra, es a borondokbol elokerult aztek szobrocskak is a helyukre kerultek. Joseph indian torzsfonok kepe a hutoszekrenyrol kandikalva adja az energiat- az arca honapokon keresztul tartotta bennem a lelket. Kortalan es gyonyoru, sokat megelt arc, a szeme attetszoen nem evilagi nyugalmat araszt. Beke a beketlen vilagban.
Felsoportem a glettport, kitakaritottam a lakast.
Helyukre kerultek regi dolgok es a kukaban vegeztek azok, amelyek csak hatraltattak bennunket.
A lakas harom heten keresztul nyuzsgott az elementarok ronto hadatol, nagyon elesen megtapasztaltam most a boromon, mit jelent ez. Scmidt-Brabant konyveben olvastam eloszor roluk, azaz hogyan befolyasoljak az elementarlenyek a lakas atmoszferajat..dobbenetes..de naprol napra huzodik vissza a feszultseg, ahogyan takaritok es rendezgetek.
Rendezgetes..fejben, lelekben egyarant zajlik- ez alapveto kihatassal van a lakas allapotara is. Ahol harmonia van, ott rend is, ahol kerdesek, ott rendetlenseg. A nappali araszt egyelore kellemes atmoszferat- ami az alapveto eletter, de van mit dolgozni a gyerekeknel es a haloban is..sebaj, az alap egyelore stabil, azt hiszem.
A lanyok hihetetlen deruvel es energiaval dolgozzak bele magukat az uj helyzetbe...es persze hisztivel, ha anyu ideges. Szazszor is kevesnek bizonyul magam szamara elmondani, hogy az alapveto stabilitas es erzelmi egyensuly tolem fugg. A csaladteremtotol. Ha bennem kerek a vilag, bennuk is. A lakasban, a foztomben, a jatekban, a haloszobaban, baratok kozott, a kertben, az eletunkben.
A magyar nyelvkornyezet szinte varazslatot muvelt..Az en ket visszahuzodo, tuskes kiralykisasszonyom egy csapasra cserfes kofava valtozott, es boldog- boldogtalant megszolitanak az utcan..csigakat gyujtenek a bolti eladonak, beleulnek a konyvtaros neni olebe..csak amulok..
Hiba lett volna nem latni, nem megtapasztalni egy csodalatos kinyilast. Ugyanakkor a ketlakisag mar ott eg bennunk orokke, es bennuk is fog.
Azt hiszem, az egyeduli erenyem a kelekotyasagom mellett, hogy mindig kepes vagyok a pillanat varazsa elott leborulni. Nem tudom, meddig tart ez az allapot, de koszonom. A bizonytalanban a biztosat, az ingovanyban a gyokeret.

A pakolas es utazas gyerek- es felnottszemmel

Igyekszem realisan bemutatni a koltozkodes es az utazas koruli hercehurcat. Rajottem, hogy ez tobbfele nezopontbol vizsgalhato. A beszamolo ezert kisse skizoid hangvetelu lesz, de talan igy kozeliti meg leginkabb a valosagot.
Az egyszeruseg kedveert a szuloi benyomasok kicsi, a gyermekiek pedig nagybetusek lesznek, bar azert kilogikazhato a dolog..

1. turnus- koltozes

Egy maratoni otnapos pakolas tortenete, nehany bejegyzest mar kapott korabban..hol is kezdjem..vagy hol is folytassam..3 es fel ev dobozokba rendezese es lezarasa zajlott, folyamatos bucsuzkodassal egybekotve. Gabor dolgozott is neha-neha, a lanyok a bepakolt dolgokat igyekeztek folyton kipakolni, a kidobandokat megmenteni, a vendegeket elriasztani. Ehhez tarsult 40 fok, es az a teny, hogy a holmink jelentos reszerol le kellett mondanunk az elso szelektalas utan..aztan a masodik, harmadik szelektalas utan..majd meg a legfontosabbakbol is el kellett ajandekoznunk. Mara mar az abszolut minimalizmus hive vagyok, elszant ellensegeim a kosarak, csecsebecsek es disztargyak. A tobb, mint 2 ezer konyv is elgondolkodtatott, egyreszt azert, mert probaltam beloni, hogy a hatralevo eletemre is boven lenne olvasmanyom, masreszt az itthon maradt tobbszazra gondolvan rajottem, hogy a lakasunk berendezesenek nagy reszet kepezik. Es nincs helyunk, de meg konyvespolcaink sem. Jo otlet a konyvtar.

APA ES ANYA NAPOKIG MEGKOZELITHETETLENEK VOLTAK. UGYAN NAPJABAN TOBBSZOR ELMONDTAK, HOGY ELKOLTOZUNK MAGYARORSZAGRA, DE NEKUNK FOGALMUNK SINCS, MIERT, MIERT EPP ODA ES MIERT JAR EZ AZ EGESZ EKKORA FELFORDULASSAL. SZETSZEDTEK AZ AGYUNKAT, SZETSZERELTEK A JATEKAINKAT. DOBOZOKBA TETTEK A KEDVENC KONYHAFELSZERELESEINKET, LEZARTAK, HOGY NEHEZEBB LEGYEN FELTEPNI A CSOMAGOLAST. UGYAN GONDOSAN ELREJTETTEK AZ AJANDEKBA KAPOTT MUANYAGFEJU BABAKAT, AZOK MEGIS ELOKERULTEK A PAKOLAS SORAN, ES UJRA VEGIG KELLETT HALLGATNI AZ OSTOBASAGAIKAT, HOGY EZEK A BABAK MIERT ALKALMATLANOK A KREATIV JATEKRA, ES MIERT LIKVIDALJAK OKET. NEM ERTJUK, HA EZ AZ EGESZ BABAKERDES ILYEN SZORNYU, EGYALTALAN MIERT ELNEK OLYAN EMBEREK A FOLDON, AKIK ILYEN BABAT GYARTANAK, VESZNEK ES A GYEREKEIK KEZEBE ADJAK OKET. SOK SZEP DOBOZ GYULT OSSZE A NAPPALIBAN, AMELYEKBOL NAGYON ELVEZETES VOLT KIPAKOLNI. NEM ERTJUK, ANYA MIERT LETT MINDIG IDEGES TOLE, MINT AHOGYAN AZT SEM, HOGY MIERT NEM ORULT, AMIKOR A GONDOSAN SZETVALOGATOTT HOLMIKAT OSSZEKEVERTUK A SZEMETTEL, VAGY AZ ELAJANDEKOZANDO CUCCOKKAL. SZERINTUNK REMEK MOKA VOLT, O PEDIG EGYFOLYTABAN AZT SZISZEGTE, HOGY HAGYJUK BEKEN A DOBOZOKAT. EGYEBKENT NEM FOZOTT RENDESEN, ES JATSZOTERRE SEM VITT. JOTT VISZONT EGY RAKAS ANGOLUL BESZELO EMBER, AKIK OLELGETTEK BENNUNKET, MI PEDIG EGYALTALAN NEM VOLTUNK KIVANCSIAK RAJUK. NEM BESZELVE ARROL, HOGY AZ AMUGY IS ELFOGLALT ANYUKANKAT RABOLTAK EL TOLUNK FOLYTON, AKI AHELYETT, HOGY MESET OLVASOTT VOLNA NEKUNK, VELUK EGYUTT PITYERGETT. MAJD JOTTEK A KOLTOZTETOK, AKIK EGY NAP ALATT SZETSZEDTEK AZ EGESZ LAKAST ES A JATEKAINK ES RUHAINK NAGY RESZET ELVITTEK. ANYA VALAMI OCEANT EMLEGET, MEG LEGI SZALLITAST, EBBOL EGY KUKKOT NEM ERTUNK, EGYSZERUEN SZERETNENK VEGRE A BABAHAZUNKKAL JATSZANI ES A KONYVEINKET LAPOZGATNI. RAADASUL AZ EGESZ LAKAST TELEPAKOLTAK DOBOZOKKAL, AMELYEKBEN FOLYTON ELESUNK. ANYA EGYEBKENT KISSE LABILIS, EGYIK PILLANATBAN AZ A BAJA, HOGY HAZAMEGYUNK, A MASIKBAN ORUL NEKI. NEM ERTJUK, MIERT NINCS MAGYAORSZAGON KOLIBRI ES MIERT BOGTE EL MAGAT ANYA, AMIKOR ERROL BESZELGETTUNK. AZT SEM, HOGY MIERT JO AZ, HOGY OTT TURO RUDIT LEHET KAPNI ES MAJALISRA MENNI, MIKOR AZT SEM TUDJUK, MI AZ. ALLITOLAG OTT AZ UTCAN ES A BOLTOKBAN IS MAGYARUL BESZELNEK, ANYA LEGALABBIS EZT MONDTA NEKUNK, AMI AZERT MEGLEPO, ES EGYALTALAN NEM HISSZUK EL, HOGY EZ IGY VAN. AZ PEDIG, HOGY A GYEREKEK IS MAGYAROK, TELJESEN IRREALISNAK TUNIK EGYELORE.
AZT SEM NAGYON, MIT JELENT, HOGY UTOLSO ESTE..NEM JOVUNK IDE VISSZA TOBBE???

folyt. kov.

Érzelmi hullámok

Semmi új nem lesz a Nap alatt abban, amit írok. Hogy mennyire átveszik a gyerekek a szülők testi-lelki rezgéseit, feszültségét, hangulatát. Hogy mennyire leképezik a viselkedésükkel a mi nyugodtnak tűnő, ám belülről nyugtalan viselkedésünket. Hogy mennyire TUDJÁK ösztönösen, mi zajlik bennünk, és hogyan mutatják, láttatják ezt minden egyes apró mozzanattal.
Abigél és Anna egymás közötti vitái szinte leképezik a mi vitáinkat.
Anna harcos dacossága Gáboré, Abigél hisztis nyekergése nekem szól, nekem tart tükröt.

Hogy lehet megküzdeni a démonokkal, amikor mi sem vagyunk sokszor kerekek? Mi is lehetünk fáradtak, összezavarodottak, kétségbeesettek, gyűröttek, veszekedősek, hisztisek, nyugtalanok, céltalanok, bizonytalanok?
Ha nem is ezt érezzük, ha másként is viselkedünk, a gyerekeink tükröt tartanak elénk. Ilyen vagy, ilyen vagyok.

Mit lehet tenni?
Most abban a stádiumban vagyok, hogy el kell fogadni az életünk árnyoldalait, kézbe kell venni a csúnya békát és megpuszilni. A keblünkre ölelni azt a varangyot, amit nem akarunk látni, amit nem akarunk láttatni.
Nyákos és gusztustalan, de akkor is.
Hátha olyan, mint a kínai leves- ami az állaga ellenére meglepően finom.

Hogyan vált Abigél egy nap alatt szobatisztává?

Ma elmentünk vásárolni. Egész nap boltról boltra jártunk, és igyekeztünk beszerezni mindenfélét, amit haza szeretnénk vinni..csupa elengedhetetlenül fontos dolgot vettünk, mint például indiános könyveket, álomfogót, rózsaszínű tütüt Annának, egy zacskó bio popcornt, futósapkát, melybe beépített fülhallgató van (komolyan, én sem hittem el, de igaz,a leértékelt áruk közé volt dobva), Malajziából származó rongydarabot, amit egyaránt lehet strandszoknyának, aztalterítőnek vagy függönynek is használni, egy köteg levendulát, mert jó az illata, porcelán babatányérokat,..
Khm..nemrég írtam arról, hogy kedvelem a minimalizmust, nem szeretem halmozni a dolgokat a lakásban..persze vettünk számos értelmes dolgot is, amire VALÓBAN szükségünk van, de beleütköztünk jópár "jó fogás"-ba is, amit aztán nem hagytunk ott..
No, de nem kanyarodok el a témától..
Jó anyukák pelenkázótáskával felszerelkezve indulnak el, ha van a családban legalább egy bugyorba pisilő-kakiló gyermek.. JÓ anyukák. GONDOS anyukák.
Én nem ebbe a csoportba tartozom.
Amint Gábor homlokán felvillant a KIMENŐ- gomb, feltéptem az ajtót és kirohantam az autóhoz. Mert ugye hét végén a lakóparktól és környékétől távolabb eső területekre is eljuthatok..Kit érdekel ilyenkor a pelenkázótáska, nedves kendő, popsikrém, víz, rágcsálnivaló a gyerekeknek? Mert ugye a hét többi napján tapodtat sem teszünk nélkülük, ugyan mindenhonnan, ahová eljutunk, 10 perc alatt haza lehetne érni.
DE MA KIMENŐNAP, és én elfelejtek gondolkodni!
Abigél csak a harmadik boltban kakilt be. Pánikszerűen rámtört az aggodalom, kicsípi a kaka a fenekét, kiutasítanak az átható szag miatt a boltból, pedig még csak most érkeztünk, kipotyog a kaka menet közben a pelenkából, belenyúl a pelenkába és kézzel kiszedi (tett már ilyet!)..Ugyan kakis gyerekkel számos előnyt is lehet élvezni, előre engednek például a sorban, remekül lehet álcázni, ha az embernek esetleg felfúvódott a gyomra, és az amúgy is büdös gyerek a kezében van, nem kell sokáig bájcsevegni az eladókkal, hanem gyorsan és hatékonyan lehet megszabadulni a vásárlás kínjaitól..
No de ennek ellenére megoldás után néztem, de sajnos sem sportboltban, sem könyvesboltban nem árulnak pelenkát (pedig milyen kár), gyorsan vettem viszont egy könyvet a szimbólumokról (5 perc ide vagy oda már nem számít).
Apa ezalatt megpucolta Abigélt valahogy- és pelenka nem lévén, csupasz alsófertállyal folytattuk a vásárlást.
Abigél rendkívül büszke volt magára, és becsületesen hajtogatta, hogy szólni fog, ha pisilnie kell.
ÉS ÍGY IS TETT!!! Két WC-be pisilt, és egyszer sem pisilt sehová, nem pisilt össze semmit!!

Persze, tulajdonképpen tudatosan tettem, hogy otthon felejtettem a táskát. Pedagógiai célzattal. Mert JÓ és GONDOS anyuka vagyok. Megtanítottam a kislányomat WC-be pisilni. Ugye?

Almaszeletelő és gyermeklélek

Aki egy kicsit járatos az ételek világában, tudja, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen a tálalás, milyen alakúra vannak felvágva az ételek. Más íze van a Farfalle- tésztának, mint a spagettinek, noha ugyanolyan durumlisztből készült mindkettő. Más íze van a vörösbornak, ha különböző alakú poharakban szolgálják fel. Más íze van a gombának, ha nagyobb darabokra vágjuk és úgy keverjük a spagettiszószhoz, mintha apró kockákra irdalva kerül bele a szószba.
Egyáltalán nem csodálkozom tehát, hogy a gyerekeim ennyire szenzitívek arra, hogy milyen alakúra vannak vágva az ételek, és ennek függvényében eszik vagy nem eszik meg azt, amit eléjük teszek. Talán a gyerekek még sokkal ösztönösebben érzik a különbségeket, amelyeket mi időhiány, egyszerűség vagy ki tudja mi miatt már nem érzékelünk. Elveszítettük a képességünket, hogy a nüansznyi részleteket észrevegyük, megéljük, meglássuk. Engem mindig meglep, mennyi apróságot tudnak érzékelni a gyerekeim, amelyeket én már csak nagyon nehezen veszek észre. Csalhatatlan például az időérzékük, mindig szinte ugyanakkor éhesek, szomjasak, álmosak, akarnak levegőre menni. Előre érzik a frontokat, a teliholdat, az időjárási változásokat, a napszakok apró változásait is jelzi a testük, lelkük. Megérzik, ösztönösen tudják, ki szereti őket, ki hazudik, ki igaz ember. Emlékeznek igazán fontos dolgokra (érzelmekre, hangulatokra, fontos részletekre) és kizárnak számunkra lényeges, ám annál materiálisabb jellegű dolgokat az emlékezetükből.

Miért írom ezt? Hosszú bevezető után egy kis apró dolog, vettem egy almaszeletelőt..régóta nem esznek almát, mert..nem tudom miért, de amióta ezzel vágom fel, naponta többet is.
És hogy eszik meg pl. a karfiollevest? Úgy, hogy tündérlevesnek hívjuk. Ha azt mondom, hogy karfiol, kijelentik, hogy utálják.
A cukkini szót sem szeretik, de ha simán "egészséges zöldnek" hívom (akárcsak a spárgát újabban), akkor megeszik.
Tegnap például egészséges zöldes, sajtos "nap" volt a vacsora- azaz sült puliszka spárgával és sajttal, Kata blogjáról.
:))

Álommunka gyerekekkel

Még az elméleti fázisban van, hogyan lehetne a gyerekeket "megtanítani" arra, hogy figyeljenek az álmaikra. Régóta érdekelnek az álmok, de a végső lendületet Mályvacsiga férjének blogbejegyzése adta, így belevetettem magamat az álommunkába, s igyekszem napról napra megírni a tapasztalatokat erről.
Nagyon érdekelne viszont, hogyan adhatnám tovább a gyerekeknek, hogy ők ne felnőttkorukra "tanulják" meg értelmezni-figyelni a belső világukat, hanem ebben nőjenek fel. Elég ilyenkor az utánzás és példa, vagy kell ennél több, direktebb módszer is? (pl. rajzolják le az álmokat, vagy beszélgessünk róla reggelente?)

Kutyaharapást szőrével

A héten meglehetősen nehéz időszakban voltunk, én és a lányok.
Nem igazán tudtam, hogy lépjek át mindezen, elkezdtem ezen is azon is gondolkodni.
Amikor elharapóznak, szétfolynak, tombolnak az érzelmek, az egyszerre tűz és víz. Víz, mert megállíthatatlanul hömpölyög (ezért képviseli az érzelmi pólust pl. a vizes festés), tűz, mert emészt. A víz viszont eloltja a tüzet-okoskodtam magamban, és segít a felszabaduló érzelmeket egy lágyabb irányba terelni.
Oké, akkor menjünk vízpartra- gondoltam, és így is tettünk..
S láss csodát, fél óra biciklizés után egy erdei patakban fürödve lenyugodtak a kedélyek, elszálltak a démonok, mi pedig ott maradtunk vizes cipőben, sárosan a patak partján és vigyorogtunk.

huhhhhhhhhhhhhhhhhh

"Két varázsszó van, ami megadja,hogy miként lép kapcsolatba a gyermek a környezetével. Ez a két szó: utánzás és példa. A nagy görög filozófus, Arisztotelész, az embert nevezte minden állat közül a legutánzóbbnak, egyik életkorra sem igazabb ez, mint a gyermekkor fogváltás előtti időszakára. Ami a fizikai környezetben végbemegy, azt utánozza a gyerek, és az utánzás során nyerik el fizikai szerveik maradandó formáikat. A fizikai környezetet itt a lehető legtágabb értelemben kell gondolnunk. Nem csak az tartozik hozzá, ami materiálisan végbemegy a gyerek körül, hanem minden, ami a gyerek környezetében lejátszódik, amit érzékszerveivel érzékelni képes, ami a fizikai térből szellemi erőire hatni tud, hozzátartozik minden olyan morális vagy immorális, bölcs vagy ostoba cselekedet, amit a gyerek láthat.

A gyerekre nem erkölcsi szólamok, vagy értelmes oktatás hat, hanem az, amit a felnőttek környezetében a szeme láttára tesznek."

(Rudolf Steiner-Gyermeknevelés)

Vannak bizonyos mondatok, könyvek, melyeket újra és újra át kell olvasni. Vannak bizonyos passzusok, melyek mindig más és más jelentéssel bírnak, attól függően, hogy épp milyen fejlődési fázisban vagy szituációban vagyunk.
Nekem most kellett ez a mondat, mert úgy éreztem, az egyre növekvő fáradtság miatt kicsúsznak a kezem közül a dolgok. A gyerekek veszekednek, marakodnak, hisztisek, Abigél virágot dug az orrába, egymás fülébe üvöltenek, ez sem jó, az sem jó, csak az jó, ha nonstop foglalkozom velük, magukra maradván pillanatok alatt a feje tetejére áll a világ, és vad veszekedés kezdődik..
Persze korántsem vagyok még a harmadik hét végén, és esély sincs arra, hogy akár öt percre is kifújjam magam- egyedül..vagy feltöltődjek bárhogyan is.
De nem árt realizálnom magamban, hogy fáradt vagyok- és bármennyire is tartom magam, a feszültség, kimerültség ott van a levegőben, átragad a gyerekekre, és ők mindazt megjelenítik most a viselkedésükkel, amit én érzek. Az sem jobb, ha kitombolom magam, mert ahelyett, hogy elillanna a démon, csak egyre fenyegetőbb méreteket ölt.
Nem jó viszont, ha úgy teszek, mintha nem lennék fáradt, és ezres fordulatszámon pörgök-holott nincs esély pihenésre. Meg kell tanulnom várni, kimondani, mi a bajom és elfogadni. Meg kell tanulni bizonyos dolgokra nemet mondani. Hogy ettől könnyebb lesz-e, nem tudom, mindenesetre most jobb- mert félresöpörtem valamit, ami elhomályosította a szememet.

És még egy dolog, amitől jobban érzem magam.

Hogyan lehet két testvér ENNYIRE különböző??

Most nem írok túlságosan meglepő dolgokról..akinek több gyereke van, biztosan mosolyog majd rajtam, de én még minden nap rácsodálkozom arra, hogy mennyire különböző is tud lenni két emberke, akiket ugyanabba a fészekbe pottyantott a gólya.
Valóban igaz, hogy anyaként külön világokat kapunk minden gyerekkel- más-más feladatokat hoznak magukkal útravalónak. Gyakran azt érzem, nem is én nevelek, hanem ők engem, minden szituációval, konfliktussal, szokással metszenek valamit rajtam. (van is nyesegetnivaló rendesen:o))

Ma történt egy s más dolog, és újra rádöbbentem arra, hogy tűz és víz találkozásáról van szó..Hadd említsek pár különbséget..

Anna-babakorában nyugtalanabb volt, izgőmozgó, keveset aludt, sokszor ébredt. Ma (leszámítva önálló, céltudatos természetéből adódó "hisztijeit") nyugodt, elmélyült alkat, képes órákig egy rajz-project felett ülni, tervezni, színezni, elképzelni, megvalósítani, vagy egyszerűen csak mesélni könyvből.

Abigélt babakorában az ülő Buddhához hasonlítottam, maga volt a megtestesült nyugalom. Sokat és jól aludt, nyugodtan nézelődött. Ma másodpercek leforgása alatt fordítja fel a házat, szökik ki a boltból, rohan el, bújik el hipermarketben egy ruhakupac alá nevetgélve..

..és itt meg kell jegyeznem valamit. SOHA nem "rosszaságból ", dacból, hisztiből, ellenállásból fakadnak a bosszantó dolgai. Egyszerűen le KELL rántani ötvenedik alkalommal is a CD-állványt, holott tudja, hogy dühít, azt is, hogy fájni fog a feje, ha rajta koppan. De látom az örömöt az arcán, a felfedezés örömét, ahogyan nézi, hogy zuhan a polc, szakad, hersen a papír (többnyire az én kedvenc könyveim lapjai), nyikorog a letépett polc, csattan a kosár, zizeg a játékról letépett akármicsoda a kezében, csillan meg a kiöntött méz a konyhapadlón, virít a festék a falon, csörren a bevásárlókocsi, majd borul dominóként vele együtt a padlóra, pattan, repül egymás után a könyvtári polcokról a könyv..Egyik kedvenc játéka a gyerekzár kipiszkálása a konnektorból- mindig sikerül neki kiszedni..Amolyan Heuréka-öröm van az arcán, a kutatók, felfedezők boldogsága- nekem pedig, miután kitomboltam a dühömet, nincs szívem haragudni..mert nem is lehet mire..

Szájba vevés, lenyelés, orrbadugás téren Anna mintha nem is lett volna baba..(leszámítva egy sztorit, akkor már 4 éves volt, majd később írok róla)

Kis lista, miket evett meg Abigél:
Miután elpakoltunk minden apró, szájba vehető játékot, (de azért, hogy ne kísértse ez a dolog sem, kézből, ha mellette voltam, engedtem, hogy pl. játsszon üveggolyókkal, gyöngyökkel) valahogyan mégis talált egy s mást a földön..evett már nejlondarabot kukászacskóról leszakítva..talált pókot, katicát és svábbogarat a sarokban-holott mi soha nem..ezeket is megkóstolta- nyilván a vegetáriánus étrend elleni tiltakozását fejezte ki ily módon. Evett papírt Anna rajzából leszakítva, egy zöld origami papírtól majdnem meg is fulladt. Ájult már el a félelemtől, mert zöld levelet kóstolgatott a fáról- utána én is majdnem elájultam, pedig nem lett volna túl jó ötlet.

...de a testnyílásokat eddig megúsztuk. Ugyan Anna egyszer kedvesen megkérdezte tőlem, vajon beleduhatná-e a nunijába a hajcsatomat- mire én a lehető leghatározottabban megfosztottam őt eme élménytől..
Ma viszont virágot szedtünk, és hazafelé úton Abigél bedugott két szál virágot magasan az orrába. Mikor megérkeztünk, Anna szaladt pisilni, szomjas, éhes volt, a konyhába mentem rögtön, de valahogy feltűnt, mi lelte a gyerekemet, aki hazaértekor mindig tornádóként söpri végig a lakást..az, hogy nem igazán kapott levegőt...
Mikor ránéztem, elsírta magát, mert TUDTA, hogy olyat tett újra, amit nem szabad, de egyszerűen nem bírt magán uralkodni, ezt az élményt is ki kellett próbálnia.

..és most jön a hosszú hála annak, aki feltalálta az orrszívó porszívót, mert némi bűvészkedés, kéz-láblefogás, orrporszívózás után sikerült kitakarítani az orrát a felkerült virágoktól.

Rendkívül nagyra becsülöm a felfedezőket..az újítókat..(ja, említettem már, hogy Abigél Vízöntő, Vízöntő aszcendenssel?)
DE MÉG SOHA, SENKI NEM ÍRT ÉLETRAJZOT AZ ANYUKÁIKRÓL..hogy is élték túl a kisgyermekes éveket..

In memoriam Abigél baba

Sokféle szempontból maradtunk magunkra. Elment Gábor. Elmentek a többiek. Elment Abigél baba.

A története valójában évekkel ezelőtt kezdődött, még nem is volt gyerekem. Valahol láttam egy Waldorf-babát. Beleszerettem. Elhatároztam, ha törik, ha szakad, nekem lesz ILYEN babám. Vettem egy picikét, tenyérbe valót. Sárga volt, manósapkás. Évekig hordtam a kabátzsebemben, retikülben, koszos volt, szerintem büdös is.
Aztán megszületett Anna, kimostam, és játszani kezdett vele. De persze ez egy icikepicike baba volt, nem amolyan "pajtibaba". Ma a babaházban kap fontos szerepet, hol alszik a játékágyban, hol lovagol.
Anna első karácsonyára varrtam egy kis angyalka-babát. Szörnyű, ahogy kinéz, de tényleg. Nem láttam előtte könyvben, sehol, hogyan készítik ezeket a babákat. Úgy csináltam meg, ahogyan gondoltam. Babaforma, és kedves is, de hááát..nem egy művészeti alkotás, na. Anna mai napig szereti- és tulajdonképpen ez a lényeg!
Aztán eljött a három éves szülinap- a lányomnak baba KELL!
Ekkor már felkészültem. Rendeltem babakészítő könyvet. Rendeltem egy Waldorfos oldalról gyapjút, cérnát, anyagot.
Valahogy nem volt olyan szabásminta, amilyet én akkor elképzeltem, ezért megint letértem az ösvényről, és csináltam másképp. A lába kicsit görbe lett. De azt hiszem, sikerült elkapnom, azt, AKIT akartam..(így nézett ki új babaként bár a kép nem túl jó, és le is vetkőztették szegényt)
Anna az első perctől fogva imádta. Berasztásodott a haja, koszos volt a keze a sok nyáltól, mert mindig akkor vették szájba, ha valami történt. Rossz, vagy kellemetlen. Aludtak vele sokat, öltöztették, becézték. Volt már félredobva vendégségben Barbie-baba miatt, de egyedül őt lehetett megölelni utána puhán.

Texas. Valamelyik WC, aluljáró, árkád, folyópart, valami. Ahová szokás szerint vinni kellett, mint mindenhova. Sok volt az inger, sok az élmény. Elveszett, és mi még csak azt sem tudjuk, hol.

Azt hittem, Anna zokogni fog. Nem zokogott. Nem kereste.
Nap mint nap megemlíti. Egyszer a ruháját, egyszer hogy mennyit játszott vele. Egyszer, hogy "Abigél baba is olyan puha volt, mint ez a párna". Egyszer hogy nagyon szerette.
Összeszorult a szívem, valami olyasmit mondtam, hogy eltűnt, és hogy én is szerettem, hiszen én keltettem életre.
Anna rámnézett és csak annyit mondott:
"Attól, hogy elveszítettük, még szerethetem tovább. Valahol él."

Megálltam, és azon gondolkoztam, milyen sokkal bölcsebbek a gyerekek, mint mi vagyunk. Sokkal inkább szeretet ez, mint amikor folyton magunk mellett akarunk tudni valakit, aki nyilvánvalóan nem lehet ott.

Egy dologban reménykedem..hogy aki megtalálta, nem csak a koszos, foltos, rasztababát látja benne, csámpás lábbal- hanem azt a babát is, akit Anna annyira szeret. És akkor hazaviszi, és vele alszik majd ő is. Egy darabig.

(a kép épp 2 hete készült)

Most akkor van dackorszak vagy nincs?

Napok óta gondolkodom Szirkaanyu egyik bejegyzésén. Sőt. Évek óta, mert immár második gyermekemmel léptem be a "dacfázisba". Vagy van egyáltalán olyan?

Elég tekintélyes a szakirodalom ebben a témában, és a számomra legkényelmesebb válasz az, hogy igen, van dackorszak, úgy körülbelül 2-4 éves korban, amikor a bontakozó gyermeki akarat és a környezeti elvárások összeütközésbe kerülnek. Elkerülhetetlen, mert fontos és jelentős állomása ez a személyiség és gondolkodás fejlődésének.
Oké. Ez kényelmes. Aztán vannak praktikák, hogyan előzzük meg, ha meg lehet egyáltalán. Elterelés, ignorálás-semmibe vevés-, természetesen a nevelésben ritkán tiltsunk, inkább választási lehetőséget kínáljunk fel, magyarázzunk, kérjünk, megbeszéljünk, menjünk elébe a rohamoknak, okosan és rugalmasan állítsuk fel a korlátokat, legyünk türelmesek, árasszunk nyugalmat, humorral, derűvel orvosoljunk, legyünk következetesek (legszigorúbb kitétel!!) soroljam még? Oké. Tehát, ha mindezen praktikákban mi, szülők bénák vagyunk, akkor ott a hiszti. Remek.

Aztán felcsapok egy másik könyvet, szeretem, de most legszívesebben a falhoz vágnám, valószínűleg azért, mert igazat mond:
"A gyermeki dacot a védekezés egy eszközének neveztük, amellyel a kicsik nevelőik hibái ellen tiltakoznak. (köszi, ettől jobban érzem magam) Ha így nézzük, akkor a dac a töretlen akaraterő jele. Másrészt a lázhoz is hasonlítottuk, és olyan figyelmeztető jelzésnek neveztük, amely idejekorán ráirányítja a figyelmünket valamely lelki zavarra. (na, most már tényleg szorongok) Ezáltal segít abban, hogy megkereshessük az okát és megtaláljuk az ellenszerét. Ám a dacnak egy harmadik feladata is van. Felderítő eszközként szolgál a kicsik számára, amelynek segítségével bemérhetik környezetüket, felmérhetik, hogy meddig mehetnek el, hol vannak a korlátok, amelyeken belül akaraterejük kibontakozhat" (személy szerint ez a legszimpatikusabb:)

No, akkor megint oda lyukadok ki, hogy valami bibi van bennem- mert az én kicsi Abigélem márpedig hisztizik! De ne menjünk még elébe a dolgoknak, mert volt Szirka bejegyzésében egy fontos mondat, amin évek óta gondolkodom még, és az valahogy úgy szól, hogy a természeti népeknél nincs dackorszak..
Azóta gondolkodom ezen, amióta a "rosszalvó" gyereke(i)men végigpróbált összes praktika nem segített, egész egyszerűen azért nem, mert ösztönösen, zsigerileg tiltakoztak mindenféle "aludj el kicsim" program ellen. A természeti népek ezt is megoldják- együtt alszanak. Nincs szoptatási gond, éjszakai felriadás, alvásproblémás gyerek. Nincs dackorszak, mert közösségben élnek, mert a nők együtt főznek, dolgoznak, élik a mindannapjaikat, perceiket a gyerekeikkel- kommunában, együtt, egymást segítve. Mindig van valaki, aki felvidítja a bontakozó akaratú gyerkőcöt a hisztiroham előtt (ami nem is létezik, mert miért is lenne-pontos helye van mindenkinek a közösségben) , mindig van ott valaki, aki jelenlétével, lényével lelki-érzelmi támaszt nyújt az anyának. Aki persze nem agyal olyan dolgokon, hogy nem tudta megírni az e-mailjeit, hogy el kell szaladni a postára csekket befizetni, és egy hónapja ki sem mozdult már otthonról, és milyen jó lenne beülni egy moziba, megírni a régóta esedékes esszét, és mittudomén..

Most nem kritizálok. Főleg irigykedem. Mert rettentő távol kerültünk egymástól- ami az individuális fejlődésünknek ugyan jót tesz, de jót tesz-e a lelkünknek? Vagy mindenki lelkének jót tesz-e? Persze én nem tudnék kommunában élni. Nem tűrném például, ha valaki (tapasztaltabb törzsi asszonyság:) állandóan belekárogna az én (egyébként cseppet sem tökéletes) nevelésembe. Nem tudnék élni bizonyos dolgok nélkül, bár ideig-óráig élvezném és jót is tenne..mert alapvetően a legtöbb civilizációs vívmányra szerintem baromira nincs is szükségünk.

De azért együtt alszunk- bár erősen hajlok afelé, hogy elérkeztünk arra a pontra, amikor már nem szükséges, nem jó- viszont az első évben szerintem ez a legkényelmesebb és legmeghittebb mindkét félnek. Szerintem. De ez csak egy vélemény a sok közül. Szoptatok is, sokáig- amíg öröm van benne, amíg szükségesnek tartom- Abigél esetében kezdem azt érezni, hogy ebből is kezdünk kifutni.
Mi van a daccal? Egy dolgot szeretnék átvenni a természeti népektől. Vagyis tanulni tőlük. A közösség erejének hatalmasságát. Azt az itteni kényszerű magányban teljesen világosan látom, mit és mennyit segít a nehéz pillanatokban, ha OTT VAN VALAKI. Nem kell felmossa a konyhát, megfőzze az ebédet, elvigye a gyereket (bár néha jó lenne), elég, ha csak OTT van. Ha lehet hozzá beszélni, ha lehet megbeszélni, kifújni, átadni, meghallgatni.

A dacos kitörések nagy részéről tudom, hogy nagymértékben az én fáradtságomnak a következményei. Meg biztosan nevelési hibáimnak is, de nagyon igyekszem következetesnek lenni:o)
Ma figyeltem meg többedszerre Annát, amikor is Abigél próbálgatott- jóformán egész délelőtt..és jóformán egész délelőtt üvöltött..Anna pedig így hallgatta meg a kiválasztott meséjét a kedvenc könyvéből, és így volt kissé mellőzve egész délelőtt- mert nem volt rá esély sem, hogy érdemében foglalkozzam vele. Mikor Abi kiadta a napi dühadagját, akkor Anna zokogásban tört ki, és dühöngeni kezdett- tulajdonképpen ezt szerettem volna én is tenni..általa láttam meg a saját érzelmeimet is, hogy mit vált ki belőlem Abigél viselkedése.
Én ebben a pillanatban szeretnék természeti asszony lenni, kiszaladni a patakra mosni, miközben gyerkő a nagymamával babot válogat..és nem számolni háromig magamban, majd fújni egyet, végigcsinálni a napot egyedül, lefeküdni, felkelni, végigcsinálni a napot egyedül, lefeküdni, felkelni..

Persze menthetetlenül civilizált nép vagyunk..a nagy szabadságunkért viszont vérrel is áldozunk.

Idevág Vonnegut egy írása,amit most nem találok, mert éjszaka van és álmos vagyok, ezért leírom inkább az egyik jó mondását- mert humorra feltétlenül szükségük van az anyáknak:

"A világ legjobb vicce

Azt álmodtam az éjjel, hogy flanelből sütött palacsintát eszem. Amikor felébredtem, a takarómnak csak a hűlt helyét találtam!"

K.Vonnegut-A hazátlan ember

Na, jóccakát mindenkinek!