Ismét-ismét-ismét Conner Prairie

Több okból is ez a kedvenc helyünk. Az egyik legnyomósabb, hogy nagyon közel van hozzánk, és biciklivel el tudom oda vinni a gyerekeket. (aki nincs annyira "képben" velünk kapcsolatosan, Indiánában, sőt Amerikaszerte nem igazán vannak járdák, minden nagyon messze van, és szinte mindenhová autóval lehet csak eljutni. Én nem vezetek..ezért a pár utcás lakóparkunkban meglehetősen bezárva érzem magam- de ha kisüt a nap, és legalább már 0 fok van, felpattanok a biciklimre, így néhány helyre el tudok jutni- szigorúan csak a közelben..Hogy miért nem vezetek, arról regényt lehetne írni, de annak örülök, hogy nem szennyezem legalább a környezetet-egyelőre.)
No, a másik ok, hogy nagyon érdekes "élő múzeum" ,több helyütt írtam már róla, itt is, és a másik blogon is. A lányok leginkább az állatokért rajonganak, számos kisbárány született a hét végén is (merthogy akkor is voltunk:), lehet kiskacsákat etetni, simogatni, sütit sütni az 1800-as évek konyhai eszközeinek segítségével, kötelet húzni, gólyalábazni, "korongozni", felsorolni is nehéz, mi mindent.
Ezúttal viszont nem egyedül voltunk, hanem elkísért bennünket Bence és anyukája, Kinga is, no és persze a pocakban ringatózó Annamari is velünk tartott- más választása nem lévén, és becsületére legyen mondva, igazán csendes volt mindvégig. A három manó viszont alaposan megdolgoztatott bennünket, délutánra már én sem tudtam, kinek is kellene az a bizonyos pihenő, nekik-e vagy nekünk:)
Fényképezőgép sajna nem volt nálam, bicikli, utánfutó, két gyerek, elemózsiás, kismaci, majom, váltóruha mellé már nem dobtam be a másfél tonnás gépet..de szerencsére Kinga jóvoltából gazdagodtunk néhány fotóval- bár sokat ő sem kattintott, mivel meglehetősen aktívak voltak a gyerkőcök.:)