2008. május 18., vasárnap

Tapicskolás-varázsélmények












Az utóbbi három hét meglehetősen esős-borongós-hideg volt..és hát Apa sem volt itthon..kimozdulni sem nagyon tudtunk..így megpróbáltuk a napokat "feldobni" mindig egy kis "extra őrültködéssel"..
A lányok nagyon szeretnek festeni, rajzolni, és valljuk be őszintén, én is imádom az ilyen jellegű foglalatosságokat, ezért nagy öröm nap mint nap leülni velük, és újabb és újabb dolgot alkotni közösen, mellettük festeni, vagy csak figyelni, fotózni őket, ők hogyan teszik.
Azt hiszem, nem írtam még, de nagyon fontosnak tartom, hogy ne legyen semmi sem "direkt", úgy fessenek, kevergessenek, alkossanak, ahogyan nekik tetszik.
Talán még kötetlenebb műfaj igen szakszerűen megfogalmazva a "tapicskolás". Hihetetlen nagy élmény, amikor az alkotásban nem csak a szem és kéz vesz részt és az ecset a "közvetítő közeg", hanem szó szerint "kézzel alkotunk".
(Most nem az ujjfestésre gondolok, de majd egyszer arra is szeretnék itt sort keríteni..)
Számtalan érdekes, izgalmas művészi lehetőség rejlik különböző anyagokban: festékkel elkevert meleg tapétaragasztóban való matatás (ezt még nem próbáltam a gyerekekkel, csak nekem vannak élményeim), illetve a képeken illusztrált kukoricaszirupban, kukoricakeményítőben és haj-illetve borotvahabban való tapicskolás.
A kukoricaszirupos dolog az eső miatt "jött". Kék festéket kevertünk a szirupba, és elindult a kenegetés, festegetés, ragacsolás. Érdekessége, hogy amikor "megszárad" (teljesen soha), fényes és csillogó felületű marad, akár az eső. Abigél kérésére felhőt is rajzoltam a kék papírra, amire kente- bár nem nagyon szeretem a kontúrozott rajzokat..szerencsére őt sem gátolta a felhő képe az alkotásban.
Egy másik nap kukoricakeményítőt kevertünk össze langyos vízzel, és így egy nagyon érdekes tapintású dolgot kaptunk. Olyan gyurmaszerű, szilárdnak tűnő "valami" lesz belőle, amely igen csalóka, ha meg akarod gyúrni, hirtelen folyóssá változik, de közben az ujjaid között mégis kemény marad..nagyon nagy élmény volt folyatni, gyúrni, figyelni.
A habos "festés" a kedvencem. Engem ugyanis egy kicsit a zen filozófiára emlékeztet. Percek alatt lehet varázsolni, aztán percek alatt el is tüntetni az alkotást- benne van a pillanat varázsa, szépsége, múlandósága és az alkotás öröme és spontaneitása egyaránt. Egyszer láttam egy boltban egy zen "rajzolókát" egy spéci kis táblára kellett vízbe mártott bambuszecsettel festeni. Mire kész lett a kis kép, már kezdett is felszívódni, így gyönyörködni benne csak az apró, félkész pillanatokban lehetett..gyönyörködni az alkotásban magában a mű helyett..lenyűgöző.
Egy érdekes kézműves könyvben találtam egyszer egy klassz dolgot: virágokkal díszített fagyasztott tálacskát, amelybe hűtött desszertet lehet tenni. A tálacska szobahőmérsékleten csak percekig "bírja", aztán potyogni, olvadni kezd..de a pillanatnyi varázs megmarad..erre kell odafigyelni..
Anna természetesen királylányokat rajzolt a habba, újra és újra, Abigél pedig napocskát. Én pedig figyeltem őket, és arra gondoltam, milyen jó lehet gyereknek lenni, amikor ezek a varázsélmények egész lelkünkre hatnak, kikapcsolva minden gondolkodást.:o)

4 megjegyzés:

tollpihü írta...

gyönyörű gondolatok! csak reménykedni tudok benne, hogy majd a mikor Luca apa borotvahabját magára, illetve a fördőszobatükörre keni, hasonló ötletek jutnak majd eszembe;)

Noémi írta...

:) Igazából a gyerekek legbosszantóbb dolgaiban van szerintem a legtöbb tanulnivaló- bár kétségkívül falra lehet mászni ezektől..
Mindenesetre a napi többszöri takarításra nem árt felkészülni :D

ZuZu manó és Szilda írta...

Nagyon bátor anyuka vagy. Az enyém annó csak úgy hoagott festeni, ha körülöttem minden újsággal volt tapétázva. És mindennek, de mindennek kötött helye volt, a tisztaság megörzése érdekében. Úgy nem volt nagyon izgi, de ez jobb lehet, meg kell hagyni, majd én is kipróbálom egyszer, ha nagyobb lesz a fiam, és érdeklik az ilyesmik.

Noémi írta...

Igazság szerint én nagyon szeretem, ha a "helyükön vannnak" a dolgaim, és rend, tisztaság van. Régebben a gyerekek előtt feng shui-ztam..ma ez sokkal lazább..valahogy a rendetlenség is lehet "szép", ha nem igénytelen önmagában az ember..a lakást meg valahogy igazán akkor "használja", amikor gyerekei is lesznek..persze néha azért jobban zavar a kelleténél a dolog. Szerencsére még abban az időszakban vannak a gyerekek, amikor többször rávehetőek arra, hogy segítsenek elpakolni. Ez persze dupla annyi idő, és néha fárasztó-bosszantó is. De egyben jó is..és leginkább a "jó" részére igyekszem fókuszálni, mint a fáradságosra:o)
Nem is tudom, szerintem nem vagyok bátor, de azért jól esett, hogy ezt írtad :)))