2008. május 19., hétfő

Főzés, recept, hajtépés







Ma itt volt Andi. A lányok épp vitatkoztak. Ő ekkor szóba hozta a blogot-és ez egy jó tükör volt, mert talán sokan így láttok, pedig nem így van:-)..hogy nálunk mindig minden idilli és pihepuha, lepkeszárnyú kreatívkodással, romantikus filmbe illő sétákkal, esős ugrabugrákkal telnek a napok. Nem. Remélem, nem gondoltátok, hogy így van. A lányok sokat veszekednek, Abigél épp dackora teljében, bontakozó és elég erős akarata nap mint nap tombol, néha váratlan kitörésekkel "szórakoztatja" a családot. Én is gyakran vagyok fáradt, inkább többször, mint kevesebbszer. Ordítani is szoktam.

DE..eszembe jut erről egy beszélgetés a fotózásról. Számtalan megrázó képet lehet készíteni a világról, figyelemfelhívó jelleggel, bemutatva, milyen "rosszul is élnek mások"..nyomornegyedekről, nélkülözésről, betegségről. Ugyanakkor a világ tele van apró kis csodával, ami mellett elsétálunk..miért nem ezekre összpontosítunk inkább?
Amikor Anna pici volt, akkor sokat masszíroztam..Leboyer Shantala című könyve nagyon megfogott, ugyanis egy olyan technikáról ír, melyet egy mozgássérült (nem emlékszem pontosan..) indiai asszonytól tanult, aki egy kalkuttai nyomornegyedben élt..mégis megkapó volt látni a szegénység és a nélkülözés közepette hogyan nyúl a babájához, milyen természetességgel, könnyedséggel.
Ezt tapasztaltam Peruban is- a legdrámaibb szépség sokszor ott virágzott, ahol a legnagyobb nyomor volt látható.
Talán egy kicsit szélsőséges a példa..
De gyerekeket nevelni valóban nem egyszerű..és néha az ember a haját tépi tőle, fárasztó, embert próbáló..CSAK erre fókuszálni viszont nem akarok..nem szeretnék..nem tudok..
Ha a mai napunkat ebből a szemszögből nézem, akkor például tök sokszor perlekedtünk- de hiszem azt is, hogy ez is jó valamire- leginkább arra, hogy megtanuljunk együtt élni minden új pillanatban..és igen, ma is borotvahaboztunk..ez volt a kellemes rész:-) Utána feltöröltem az egész étkezőt.

És ezért is szeretek főzni velük, mert ugyan háromszor annyi időbe telik és hatalmas káosz a vége- és persze nem minden nap, és nem állandóan tesszük így, de sütikészítés esetében pl.mindig együtt- de tök jó élmény is!!

Kapcsolódván pedig a sütéshez és a képekhez a receptet itt találtam, és túlzás nélkül mondom, hogy "majdnem" egyedül dobták össze a lányok a finom uzsit (közben néhány tofudarabkát elmajszoltak juharsziruppal:-))..Persze az igazság-oldalhoz hozzátartozik, hogy fél órát súroltam utána a konyhapadlót, no de mindegy:-)

2 megjegyzés:

tollpihü írta...

hm... ezt ki figjuk próbálni!

csakk tessék rózsaszínködfelhőt a blogra varázsolni. jobb lenne ha a sajtó is erre fókuszálna. már utálok híradót nézni, annyi szörnyűséget látni..

Noémi írta...

Alapvetően eddig igyekeztem a "pozitív oldalról" írni, mert valahogyan igyekszem úgy élni, hogy inkább ezekre figyeljek..ugyanakkor tengernyi nehézség is van minden napban..jó napjaimon úgy érzem, hogy ezt a tengert azért "kaptam", hogy kezdeni tudjak vele valamit-és azért is, mert az élet szükségszerű velejárója megbirkózni velük..nem érzem ezért cikinek, szégyellnivalónak, megbotránkoztatónak, ha valamelyik gyerekem ordít, visít, tombol- persze más kérdés, hogy attól függően meddig tart, ENGEM felzaklat érzelmileg..de normálisnak tartom:-)
A híradót soha nem néztem-épp ezért..sok szörnyűség van a világban-nem árt róla tudni, DE nem kell ez kitöltse az agyunk/lelkünk nagy részét..szerintem..bár sokak szerint kiérdemeltem az "ébren álmodó" jelzőt:)