Semmi új nem lesz a Nap alatt abban, amit írok. Hogy mennyire átveszik a gyerekek a szülők testi-lelki rezgéseit, feszültségét, hangulatát. Hogy mennyire leképezik a viselkedésükkel a mi nyugodtnak tűnő, ám belülről nyugtalan viselkedésünket. Hogy mennyire TUDJÁK ösztönösen, mi zajlik bennünk, és hogyan mutatják, láttatják ezt minden egyes apró mozzanattal.
Abigél és Anna egymás közötti vitái szinte leképezik a mi vitáinkat.
Anna harcos dacossága Gáboré, Abigél hisztis nyekergése nekem szól, nekem tart tükröt.
Hogy lehet megküzdeni a démonokkal, amikor mi sem vagyunk sokszor kerekek? Mi is lehetünk fáradtak, összezavarodottak, kétségbeesettek, gyűröttek, veszekedősek, hisztisek, nyugtalanok, céltalanok, bizonytalanok?
Ha nem is ezt érezzük, ha másként is viselkedünk, a gyerekeink tükröt tartanak elénk. Ilyen vagy, ilyen vagyok.
Mit lehet tenni?
Most abban a stádiumban vagyok, hogy el kell fogadni az életünk árnyoldalait, kézbe kell venni a csúnya békát és megpuszilni. A keblünkre ölelni azt a varangyot, amit nem akarunk látni, amit nem akarunk láttatni.
Nyákos és gusztustalan, de akkor is.
Hátha olyan, mint a kínai leves- ami az állaga ellenére meglepően finom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése