2008. július 3., csütörtök

Álommunka gyerekekkel

Még az elméleti fázisban van, hogyan lehetne a gyerekeket "megtanítani" arra, hogy figyeljenek az álmaikra. Régóta érdekelnek az álmok, de a végső lendületet Mályvacsiga férjének blogbejegyzése adta, így belevetettem magamat az álommunkába, s igyekszem napról napra megírni a tapasztalatokat erről.
Nagyon érdekelne viszont, hogyan adhatnám tovább a gyerekeknek, hogy ők ne felnőttkorukra "tanulják" meg értelmezni-figyelni a belső világukat, hanem ebben nőjenek fel. Elég ilyenkor az utánzás és példa, vagy kell ennél több, direktebb módszer is? (pl. rajzolják le az álmokat, vagy beszélgessünk róla reggelente?)

4 megjegyzés:

malyvacsiga írta...

Nagyon szívesen ideküldöm majd a páromat, de nálunk úgy megy, hogy tudják/látják, hogy az apjuk reggel írogat az álomnaplójába. Ebből néha felk is olvasott nekik egy-egy olyat, ami "nekik való", de elég érdekes, elég álomszerű, elég varázslatos. Egyedül Olivér kapott rá a dologra, ő alkalmanként igen fontos álmokat mesél el neki. (Pl. Olivérnek vagy egy Belső Vezetője az álmában, ami elég ritka, és később nagyon jó szolgálatot fog neki tenni. Theo irígykedik is erre, de nincs mit tenni, mint örülni,hogy Olivérnek VAN.) Szóval elmeséli, és Theo-tól kapott egy A4-es füzetet, abba lerajzolt egy-egy fonmtos jelentet az álomból. Amióta könnyebben ír, le is írhatja őket. A másik két nagy nagyritkán elmesél egy álmot, de ők még nem foglalkoznak vele. Reméljük, az bennük is tudatosodik, hoyg az álmodás az a tudatunk egy fontos része, és nem "szemétszelektálás". :-)

(Én amúgy rosszabb példa vagyok, és csak a nagyon megragadó álmokat írom le, pedig a "legjelentéktelenebbről" is kiderülhet később, hogy nem az volt... De ez már az én lustaságom, stb.)

idrah írta...

Nálunk nincs ilyen komoly "álommunka", nem írunk álomnaplót sem (bár én jónak tartom ezt), de beszélgetés szintjén ott van a mindennapjainkban. Megbeszéljük az álmokat, Ákos már részt is vesz ebben. Enikő meg hallgatja, aztán ha eljön az ideje, ő is be fog kapcsolódni :-).

Unknown írta...

Ez a belső vezető nagyon érdekes..Rég olvastam a Tudatos Álmodást, és most újra érzem az ízét, igyekszem nagyon élénken bevonni a tudatba az álmokat, és az életemnek ebben a szakaszában szükségem is van rá..
Azon gondolkodtam, vajon mindenkinek van-e belső vezetője, csak nem emlékszik rá ébredés után (hiszen őrangyala, Self-je is van), vagy ez csak "kivételeseknek jár"? Vagy a tudatosság tulajdonképpen az, hogy felismerjük a belső vezetőnket, ráébredjünk az egyszerű csodákra, felimerjük a buktatókat, meglássuk a mindenhol jelenlevőt..zavaros voltam? Noémi

Noémi írta...

Indiana én voltam:)