2008. július 27., vasárnap

Pakolunk..

Ilyen sem volt még, hogy magamat plagizálom, de nincs erőm két helyre írni, fogalmazni, értelmesen gondolkodni még úgy sem. A Csarodaialligátorra fakadtam ki, de bemásolom ide a bejegyzést, mert nem tudok hozzáfűzni mást. Talán csak a gyerekek lelkiállapotát- ami legalább annyira zavaros, mint a mienk.

Ma jönnek a költöztetők. Dobozolunk. Minenünk szerteszét van szórva, kiselejtezve, szelektálva. Az agyunkban nincs ekkora rend. Nagyon nehéz elmenni. Három és fél év nagy idő. Megszoktuk, megszerettük. Nem is tudom, miért megyünk haza, hol a haza. A magyarságunk a fontos, a család, barátok, Európa? Hol vagyunk mi, hol teljesítjük be mindazt, amiért vagyunk? Korábban úgy éreztem, megyek haza Magyarországra lelkesedést vinni. Most csak fáj minden, amit itthagyok. Úgy érzem, nem tanultam eleget. Vagy tanulni akarok még. Nem találom a helyemet, sem a Göncölszekeret az égen.

Szeretem az amerikai állatvilágot. Az egyik kedvencem a világító bogár, a firefly. Tűzbogár. Fel-felvillan esténként a sötétben, foszforeszkáló kis pont a fák között. Mint megannyi csillag, úgy ragyognak az éjszakában az egymást kereső bogárkák. Eszembe jutnak az indiánok. Szent bogárként tisztelték, amely a sötétben fel-felragyogva az élet pillanatnyi szépségeit villantja meg, apró percekre. A tűzbogár rövid életű, törékenységében rejlik a szépsége. A felvillanó kis csodáiban, a múlandóságában, a fényhozó képességében. A múlékonyságban rejlő fényre, a halálban rejlő életre, az apró, tűnékeny csodákra hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a tökéletes sötétben is felvillan mindig egy aprócska fény, ami a szellem világosságát hozza el.

Hogy méltóképp zárjam soraimat egy kis PUF-fal, "keresem a fényt, követem a fényt".

7 megjegyzés:

Daniella írta...

szerintem jó lesz!

tollpihü írta...

azt hiszem nem kell már sokáig keresned!

tudom már járt Nálad, de én is...:http://tollpihe-domborka.blog.hu/2008/07/28/dijeso_1

Melinda írta...

Ezen a par nap(het?)semmin kell tuljutni. Amikor meg itt sem vagy de mar ott sem. Ez a legnehezebb. En most igy ket het itthonlet utan kezdek csak lassan eszmelni, bar meg mindig csak vakacioszaga van az ittletnek.
Az embernek szetszakad a szive. Itt is jo de ott is. Hol a hazam? Mit jelent egyaltalan ez a szo? Mi az amit magunkban hordozunk, ami miatt magyarnak szulettunk?Rengeteg kerdes, de meg nem tudom a valaszt. Keresem az utam. De hiszem, hogy ezt az utat csak tevekeny emberkent jarhatom buntudat nelkul. Ahonnan jottem nem tudtam tenni. Itt remelem majd tudok. hogy legalabb egy kicsit valtozzanak a dolgok. Hogy megmutathassam, hogy mashogy is lehet. Hogy atadhassam azt a tudast amit idegenben gyujtottem. Mint regen a mesternek tanulo legenyek akik bejartak a vilagot tanultak majd hazajottek, hogy itthon dolgozzanak.
Ez tolt el remennyel.
Nehez lesz, de jo lesz. Hidd el!

tilia írta...

Jó utat hazafelé! Ne keseredj el - a kétlakiság fájdalma a szépségének (és a dupla tudásnak) az ára :-) És biztos vagyok benne, hogy sokan várnak itt-otthon is Benneteket, olyanok is, akiket rég ismertek, és akiket csak később fogtok megismerni. Sok-sok tűzbogárra van szükség itt (is)!
Ja, és a lányok gyönyörűek, ezt még a fényképes bejegyzéshez akartam írni :-)

Unknown írta...

jó utat nektek hazafele, és mindenhova.

Andi írta...

Megyünk haza itthonról :-)
Tudom, hogy az indián világ sokkal nemesebb,de ma láttam egy feliratot: Az ember nem tud csak csokin élni, de a nő igen.
Valahogy rád gondoltam. Jó utat.

Noémi írta...

koszonom nektek! mar jobban vagyok..(na jo, hazudtam...)