2008. szeptember 10., szerda

Óvodai beszoktatás- Földanyó-Árnyékanyó módra

A következőkben egy skizoid beszámolót fogtok olvasni Anna óvodai beszoktatásával kapcsolatosan.
A bennem lakozó két én szólal meg- az egyik a birkatürelmű Waldorf-anyuka-Földanyó, a másik a hiszteroid Árnyék, aki néha sötéten rávetül a békés harmóniában élő tyúkanyóra.

Csodaszép íve van a beszoktatási időszaknak a Waldorfban..azaz a mi csoportunkban, mert a másik csoportnál nincs ilyen átívelő szakasz- nekem hihetetlenül tetszik, hogy mennyire szabad egy intézményen belül a gondolkodás- nevelési stílus..mennyire sokszínű, mint ahogyan mi is azok vagyunk, emberek..mennyire hihetetlen, hogy MINDKÉT "módszer" működik, mert a közvetítő elszántságán és hitén alapszik minden.
No, tehát, hogy is zajlik?
5 nap a beszoktatási időszak.
Hétfőn az udvaron találkoztunk, 11 óra körül. A közös udvari játékba kevesen szálltak be, többnyire a legtöbb gyerek az anyukája szoknyája körül sündörgött. Nagy melegség áradt abból, ahogyan bevezettük őket az udvarra, az új gyerekek, anyák és az óvónéni (akit nem nénizünk, csak a nevén szólítjuk) énekelve, spirál alakban járták körbe a kis kertet. Lágy figyelemelterelés gyanánt az anyák feladatot kaptak, apró filcmanókat varrtunk kis farönkökön üldögélve- ismerkedve egymással is, a renddel, egyúttal lehetőséget adva a gyerekeinknek, hogy elengedvén a kezünket bemerészkedhessenek a többiek közé. Az egy órás udvari játék után negyedórás mese volt, ide azonban már anyák nélkül mentek a bátor új óvodások. Anna rettentő lelkes volt, mivel a mesét nem szimplán felolvasták, vagy elmondták, hanem színes selymek segítségével el is játszották, élővé téve azt. (ebből következik, hogy igen, bátor volt, és bement!)
Kedden már oldottabban homokoztak a gyerekek, és mi is új manókat varrtunk, immár szabadabb kézzel. A sorakozónál sem kellett meggyőzni a gyerekeket, mert az első nap élményei után mindenki várta már a mesét. Nagyon fontosnak tartom, hogy a mesék ismétlődnek, tehát minden nap ugyanazt a mesét dolgozzák fel a gyerekek, ezáltal is segítve a belső átélést. (azt hiszem, egy hétig) Mindannyiunknak ismerős ez, hiszen töbnnyire százszor kell elmondani itthon is egy mesét, mire "megérik", és el lehet engedni.
Szerdán közös udvari gazolás-gereblyézés volt a szülőkkel. A lányom a kezdetektől berohant a gyerekek közé, és szorgosan játszott, lapátolt. Ezúttal a szülők kissé távolabb ültek le, növelve a távolságot, ám még fizikai jelenlétükkel támogatva a gyerekeket.
Csütörtökön, azaz ma fordult a dolog, hiszen egy kis kirándulásra mentek a parkba, immár nélkülünk. Mi természetesen továbbra is az óvoda udvarán maradtunk, hűségesen várva őket, és megadva a biztonságot, hogy csak ők mennek el, mi nem. A séta után újra mesehallgatás volt. A lányom pedig..megfogta Margit kezét, és elindult..még csak hátra sem nézett.
És holnap..mélyvíz! Reggel megyünk, aztán elmegyünk. És fél egykor vissza, értük..
Csodaszép ív ez, mert lehetőséget ad arra, hogy mind a szülő, mind a gyermek biztonságban elengedhessék egymást.

És most Árnyékanyó.
A beszoktatás Abigéllel zajlott. Egyszer majd külön kitérek arra, mit jelent indigó gyereket nevelni- aki imádnivaló, tele energiával, erővel, akarattal, küzdeni tudással..most az árnyékom azt kiabálja, hogy írjam le, egyúttal mennyire fárasztó energetikailag.. Hogy mihelyst biztonságban érzi magát egy közegben, rögtön ő az egyetlen, aki hisztizni kezd, feltörölni a WC-t, berohanni olyan helyiségekbe, ahova tilos, lehúzni a cipőjét, vetkőzni, a pocsolya közepébe ugrani páros lábbal NEM vízhatlan cipőben, homokot szórni a gyerekek fejére, békésen tűrni, hogy egy 17 hónapos, nálánál erősebb energiájú kisgyerek péppé veri, majd leverni egy 3 éves gyereken a rajta esett sérelmeket, leráncigálni az óvodai tarisznyákat, leszedni a jeleket, szétszedni, szétszerelni dolgokat, ....MINDEZT 1 PERC LEFORGÁSA ALATT amíg én:
-kifújom az orrom
-váltócipőt keresek Annának
-felteszek egy rövid kérdést valakinek, de a választ már nem tudom megvárni
-kitöltenék egy két kérdésből álló nyomtatványt 40 perc alatt
-hátat fordítok egy percre, hogy leporoljam a nadrágomat, amibe előzőleg homokot/vizet/sarat/akármit kent

Elképesztő feladat, mert egyszerre tölt és tanít, másrészt rettentően lefárasztja az ember éteri erőit a folyamatos koncentrálás. Persze igyekszem lazítani, és nem állandóan kontroll alatt tartani-hiszen nem is lehet, és nem is cél..ám jóval több figyelmet igényel- én pedig igyekszem a fáradt elemeimet valahogyan töltőre dugdosni..

Szerencsére csak egy nap buszoztunk, és egyelőre megoldottnak látszik, hogy hogyan szállítsuk Annát óvodába, de uffffffffffff...boldog vagyok, hogy holnap péntek lesz!!!!

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tényleg kíméletesen zajlik a beszoktatás az oviba, örülök, hogy Annának tetszik. Hadd kérdezzek már valamit csak úgy nyersen...Abigél indigo gyerek? Így kell érteni a bejegyzést? Irsz majd erről bővebben, hogy miben nyilvánul meg? Igaz, most utánanéztem a wikipedián, de azért ha igy van, érdekelne. :)

Etus írta...

Olyan ugyes Anna, remelem a holnapi nap is zokkenomentes lesz!!

Noémi írta...

hm...asszem, igen, Kinga..

panka írta...

Több barátnőm is most szoktatja oviba a gyerekét, nem Waldorfba. Olyan furcsa-szomorú-buta történeteket hallok tőlük arról, hogy sok helyen mennyire érzés nélkül közelítik meg ezt a helyzetet, hogy igazán felüdülés egy ilyen szép történetet olvasni. :-)

Melinda írta...

Örülök, hogy ilyen szépen simán megy minden. Melegség önti el az ember szívét lelkét.

Noémi írta...

..és még milyen lelkes volt pénteken!!!

andrea írta...

bocsi, ide válaszolok (azt sem tudom, Andris válaszolt-e vmit): mi is örülnénk egy találkozásnak, csak egyelőre még elég kiszámíthatatlanul vagyok, illetve többnyire kiszámíthatóan rosszul. De úgy néz ki, hogy csak novemberben tudunk költözni, addig biztos be fog férni.