A következőkben egy skizoid beszámolót fogtok olvasni Anna óvodai beszoktatásával kapcsolatosan.
A bennem lakozó két én szólal meg- az egyik a birkatürelmű Waldorf-anyuka-Földanyó, a másik a hiszteroid Árnyék, aki néha sötéten rávetül a békés harmóniában élő tyúkanyóra.
Csodaszép íve van a beszoktatási időszaknak a Waldorfban..azaz a mi csoportunkban, mert a másik csoportnál nincs ilyen átívelő szakasz- nekem hihetetlenül tetszik, hogy mennyire szabad egy intézményen belül a gondolkodás- nevelési stílus..mennyire sokszínű, mint ahogyan mi is azok vagyunk, emberek..mennyire hihetetlen, hogy MINDKÉT "módszer" működik, mert a közvetítő elszántságán és hitén alapszik minden.
No, tehát, hogy is zajlik?
5 nap a beszoktatási időszak.
Hétfőn az udvaron találkoztunk, 11 óra körül. A közös udvari játékba kevesen szálltak be, többnyire a legtöbb gyerek az anyukája szoknyája körül sündörgött. Nagy melegség áradt abból, ahogyan bevezettük őket az udvarra, az új gyerekek, anyák és az óvónéni (akit nem nénizünk, csak a nevén szólítjuk) énekelve, spirál alakban járták körbe a kis kertet. Lágy figyelemelterelés gyanánt az anyák feladatot kaptak, apró filcmanókat varrtunk kis farönkökön üldögélve- ismerkedve egymással is, a renddel, egyúttal lehetőséget adva a gyerekeinknek, hogy elengedvén a kezünket bemerészkedhessenek a többiek közé. Az egy órás udvari játék után negyedórás mese volt, ide azonban már anyák nélkül mentek a bátor új óvodások. Anna rettentő lelkes volt, mivel a mesét nem szimplán felolvasták, vagy elmondták, hanem színes selymek segítségével el is játszották, élővé téve azt. (ebből következik, hogy igen, bátor volt, és bement!)
Kedden már oldottabban homokoztak a gyerekek, és mi is új manókat varrtunk, immár szabadabb kézzel. A sorakozónál sem kellett meggyőzni a gyerekeket, mert az első nap élményei után mindenki várta már a mesét. Nagyon fontosnak tartom, hogy a mesék ismétlődnek, tehát minden nap ugyanazt a mesét dolgozzák fel a gyerekek, ezáltal is segítve a belső átélést. (azt hiszem, egy hétig) Mindannyiunknak ismerős ez, hiszen töbnnyire százszor kell elmondani itthon is egy mesét, mire "megérik", és el lehet engedni.
Szerdán közös udvari gazolás-gereblyézés volt a szülőkkel. A lányom a kezdetektől berohant a gyerekek közé, és szorgosan játszott, lapátolt. Ezúttal a szülők kissé távolabb ültek le, növelve a távolságot, ám még fizikai jelenlétükkel támogatva a gyerekeket.
Csütörtökön, azaz ma fordult a dolog, hiszen egy kis kirándulásra mentek a parkba, immár nélkülünk. Mi természetesen továbbra is az óvoda udvarán maradtunk, hűségesen várva őket, és megadva a biztonságot, hogy csak ők mennek el, mi nem. A séta után újra mesehallgatás volt. A lányom pedig..megfogta Margit kezét, és elindult..még csak hátra sem nézett.
És holnap..mélyvíz! Reggel megyünk, aztán elmegyünk. És fél egykor vissza, értük..
Csodaszép ív ez, mert lehetőséget ad arra, hogy mind a szülő, mind a gyermek biztonságban elengedhessék egymást.
És most Árnyékanyó.
A beszoktatás Abigéllel zajlott. Egyszer majd külön kitérek arra, mit jelent indigó gyereket nevelni- aki imádnivaló, tele energiával, erővel, akarattal, küzdeni tudással..most az árnyékom azt kiabálja, hogy írjam le, egyúttal mennyire fárasztó energetikailag.. Hogy mihelyst biztonságban érzi magát egy közegben, rögtön ő az egyetlen, aki hisztizni kezd, feltörölni a WC-t, berohanni olyan helyiségekbe, ahova tilos, lehúzni a cipőjét, vetkőzni, a pocsolya közepébe ugrani páros lábbal NEM vízhatlan cipőben, homokot szórni a gyerekek fejére, békésen tűrni, hogy egy 17 hónapos, nálánál erősebb energiájú kisgyerek péppé veri, majd leverni egy 3 éves gyereken a rajta esett sérelmeket, leráncigálni az óvodai tarisznyákat, leszedni a jeleket, szétszedni, szétszerelni dolgokat, ....MINDEZT 1 PERC LEFORGÁSA ALATT amíg én:
-kifújom az orrom
-váltócipőt keresek Annának
-felteszek egy rövid kérdést valakinek, de a választ már nem tudom megvárni
-kitöltenék egy két kérdésből álló nyomtatványt 40 perc alatt
-hátat fordítok egy percre, hogy leporoljam a nadrágomat, amibe előzőleg homokot/vizet/sarat/akármit kent
Elképesztő feladat, mert egyszerre tölt és tanít, másrészt rettentően lefárasztja az ember éteri erőit a folyamatos koncentrálás. Persze igyekszem lazítani, és nem állandóan kontroll alatt tartani-hiszen nem is lehet, és nem is cél..ám jóval több figyelmet igényel- én pedig igyekszem a fáradt elemeimet valahogyan töltőre dugdosni..
Szerencsére csak egy nap buszoztunk, és egyelőre megoldottnak látszik, hogy hogyan szállítsuk Annát óvodába, de uffffffffffff...boldog vagyok, hogy holnap péntek lesz!!!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
7 megjegyzés:
Tényleg kíméletesen zajlik a beszoktatás az oviba, örülök, hogy Annának tetszik. Hadd kérdezzek már valamit csak úgy nyersen...Abigél indigo gyerek? Így kell érteni a bejegyzést? Irsz majd erről bővebben, hogy miben nyilvánul meg? Igaz, most utánanéztem a wikipedián, de azért ha igy van, érdekelne. :)
Olyan ugyes Anna, remelem a holnapi nap is zokkenomentes lesz!!
hm...asszem, igen, Kinga..
Több barátnőm is most szoktatja oviba a gyerekét, nem Waldorfba. Olyan furcsa-szomorú-buta történeteket hallok tőlük arról, hogy sok helyen mennyire érzés nélkül közelítik meg ezt a helyzetet, hogy igazán felüdülés egy ilyen szép történetet olvasni. :-)
Örülök, hogy ilyen szépen simán megy minden. Melegség önti el az ember szívét lelkét.
..és még milyen lelkes volt pénteken!!!
bocsi, ide válaszolok (azt sem tudom, Andris válaszolt-e vmit): mi is örülnénk egy találkozásnak, csak egyelőre még elég kiszámíthatatlanul vagyok, illetve többnyire kiszámíthatóan rosszul. De úgy néz ki, hogy csak novemberben tudunk költözni, addig biztos be fog férni.
Megjegyzés küldése