2008. október 9., csütörtök

Rég jelentkeztem..

..mert valahogy sok dolog gyűrűzött be az életünkbe.
Egy hatalmas váltáson/változáson vagyunk most túl- vagyis még túl sem vagyunk rajta..
Óvodába ment Anna, én dolgozni kezdtem itthon, Abigél mellett.
Egyre több a munka..Gábor messzemessze dolgozik, mire hazaér, a lányok már szenderegnek.
Aztán valahogy ki is nőtte magát a blog..olyan sok minden új van bennem, hogy új vizekre eveznék. Új írásokkal, újfelé.
Pedig nagyon megszerettem itt.
És nagyon megszerettelek Benneteket, akik olvastatok, hűségesen, kommenteztetek, bátorítottatok, szeretem a kialakult virtuális kapcsolatokat, amelyeket újabban olyan nehezen ápoltam- mert magam is sebesült voltam még..
Egy újfajta valaki van megszületőben bennem, és még keresem, hova is akar kilyukadni, mit is akar tenni..aki volt Földanyó és Csarodaialligátor, és aki folytonosan változik, keres, talál, és amikor kiforrott benne az a bizonyos megmagyarázhatatlanság, akkor kiált majd egy nagyot, hogy "hé, emberek, itt vagyok, jól vagyok!"
Ami azt illeti, most is "jól" vagyunk, mert az élettel haladunk, de egyelőre még a nyílt tengeren. Az utazásért magáért már megérte. És a sirályok látványáért, a bálna énekéért, és a végtelen óceán kékjéért. A part pedig ott van valahol.

9 megjegyzés:

malyvacsiga írta...

Drága Noémi,
én türelmesen várok, hogy partot érj. Csak majd ne felejtsd el megírni az új címedet, ha lesz! :-)

És jó hajózgatást, jó keresést!

BKata írta...

Kedves Noémi, örülök az új utatoknak és kíváncsi vagyok, milyen lesz a partot érés! Majd mesélj:-) Addig is jó utat, üdv. a sirályoknak!!!

Etus írta...

En sajnos nem vagyok ilyen "lelkes... en hianyollak buta onzo modon... :(

panka írta...

Hiányollak én is, de ugyanakkor érdeklődve várom a további fejleményeket. Élményekben gazdag keresést, utazást, változást kívánok. :-)

Noémi írta...

Köszönöm a biztatást és a szeretetet..én is hiányolom az "együtt" eltöltött időt, szerettem, amikor együtt rezegtek a gondolatok, érzések..Most máshol van a fókusz, de azért itt is fogok jelentkezni..és ne tűnjetek el, írjatok!! Sokat jelent, nagyon!

lilavirag73 írta...

Szia, én írtam az üzenetet a Kapcsolat könyvvel kapcsolatosan a blogodra. Nem tudom sikerült-e azóta elolvasnod a könyvet, én épp ma este bukkantam rá az elektronikus formájára,ha még aktuális, akkor átküldöm (angolul van meg, plusz magyarul is, de az hiányos, hiányzik 4 fejezet fordítása). Üdv, Csilla
E-mailem:lilavirag73@freemail.hu

Névtelen írta...

Noémi, ha jársz még erre és van érkezésed, meghívtalak egy kis játékra. Megnézheted a részleteket nála.

BKata írta...

Szia, Noémi, én is hívlak a játékba, amibe prante! Örülök, ha leírsz hét dolgot magadról!

nagyorsolya írta...

Én is akartalak játszani hívni, de akkor már harmadiknak inkább nem. De tudd, hogy gyakran benézek és várok türelmesen. :)